2015. április 9., csütörtök

Fekete tőkehal karalábéval

Egy konyhai technológiai reformról szeretnék pár mondatot írni mindjárt így az elején, amiért akár karalábé főzelék is lehetne az étel neve. Ugyanis a képen látható ételnek eredendően Fekete tőkehal, karalábé főzelékkel nevet akartam adni, de valljuk meg őszintén nem igazán főzeléknek néz ki a karalábé. Pontosabban nem a klasszikus értelemben vett főzeléknek. Pataky Péternél láttam pár nappal ezelőtt a tv-ben, hogy hogyan is készül ma egy modern főzelék. Semmi liszt, semmi tejfölös habarás, semmi nehézség. Ő úgy készítette, hogy a párolt, kissé megpirított zöldségekhez kevés alaplét adott, majd  -meglehetősen sok- hideg vajdarabkák hozzáadásával sűrített, így érte el a főzelék állagát. Gyakorlatilag én is hasonlóan készítettem ezidáig főzeléket annyi kiegészítéssel, hogy a megpárolt zöldségek egy részét kivettem a főzőléből, a maradékot pedig összepürésítettem, vajat adtam hozzá, végül a kivett részt hozzákevertem a vajas-pürés alaphoz. Most azonban kipróbáltam Pataky Péter változatát, és be kell vallanom, hogy tényleg jó, noha azért ez továbbra sem főzelék.
Mivel sikerült zsenge karalábét beszereznem, még az is megfordult a fejemben, hogy a karalábét csak blansírozom ( 1-2 perc főzés után, hideg vízben lehűteni), hogy a zsenge íz valóban megmaradjon, de végül nem így csináltam. Igazából egy arany középutat választottam, mert a karalábét roppanósra pároltam, és kevés vajat adtam hozzá. Ettől kellemesen krémes íze lett, noha a végeredményben nem látszik a "főzelék"állag. A karalábét mindösszesen sóval és pár csepp citromlével ízesítettem, és csak a tálaláskor adtam hozzá a kertből frissen szedett és finomra aprított snidlinget. És mivel végre tavasz van, és hét ágra süt a nap, ráadásul virágzik az almafa is, így az almafa virágjával dekoráltam a tányért.
Sorra jönnek a tavaszi zöldségek, medvehagyma dömping van, virágoznak a fák, mit is lehet mondani tehát?
Helló tavasz, helló "szánsájn"!






Hozzávalók 2 személyre:

- kb. 30-40 dkg tőkehal filé

- 2 db. zsenge karalábé

- 25 dkg bacon szalonna

- snidling

- 2 dkg vaj

- snidling








Elkészítés:

A halat olvasszuk ki, mossuk meg, majd egy papírtörlővel itassuk le a vizet róla. Vágjuk fel 3-4 darabra. A bacon szalonna csíkokat egy deszkára egymásra kissé átfedve terítsük ki. A halakat helyezzük rá, végül tekerjük fel. Figyelem! Ne sózzuk, mivel a szalonna sós! Egy serpenyőben pár csepp olajat hevítünk, majd erre helyezzük a halakat és pár percig pirítsuk meg, de ne forgassuk át. Ha ezzel megvagyunk, akkor az előmelegített 200 fokos sütőbe rakjuk be, (csak olyan serpenyőt használjunk aminek nem műanyag a nyele) és kb. 15-20 percig süssük, vagy addig amíg a szalonna kissé megpirul. Amíg a hal sül, elkészítjük a főzeléket. A karalábét pucoljuk meg, kisebb kockákra vágjuk fel, majd sóval ízesített, kevés vízben pároljuk meg. Amikor megpuhult, de még roppanós, akkor öntsük le a felesleges vizet, elég ha az edény alján marad egy kevés, és a kockára vágott hideg vajdarabokkal sűrítsük, montírozzuk. Ha kell sózzuk meg, végül az apróra vágott snidlinggel ízesítsük meg.

Tipp:
Mivel épp medvehagyma szezon van, így a snidling helyett használhatunk medvehagymát is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése