2014. december 19., péntek

Joghurtos-gránátalmás sütőtök főzelék





Pár nappal karácsony előtt azt gondolom kell lennie olyan napnak, amikor húsmentesítjük -előre- magunkat. Bár én osztom azt a javaslatot, miszerint hetente legalább 1x kell tartani egy húsmentes napot, ami nálam általában péntekre esik. Nem kőbevésett szabályként, sőt nem is vallási szokás szerint, de tartom ezt a szokást már egy ideje. Na jó, azért péntek esete a friss kenyér mellett egy darabka kolbász vagy virsli lecsúszik azért...
A joghurtos sütőtök főzeléket több ok miatt is választottam most. Kezdeném a joghurttal. A minap az egyik gasztroblogger társammal (Fűszermánia Gabi) a joghurtokról váltottunk pár mondat erejéig eszmecserét. Pontosabban a boltokban kapható görög joghurtokról. Szerinte a görög vagy török joghurtok finomabbak, míg én a házi joghurtok mellett kardoskodtam. Ismeretlen ismerősként már többször cseréltünk gondolatokat Gabival gasztrotémában, és -szerencsére- nem mindenben értünk egyet. Én alapjában hiszek a BIO és a házi alapanyagok (pl. joghurtok) létezésében, míg ő ezeket -részint- megkérdőjelezi. Pontosabban, szerinte nem minden "házi" amiről azt állítják, hogy az. Tiszteletben tartom a véleményét, és biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is így van.
Megfogadtam, hogy most akkor bolti görög joghurtot veszek, és letesztelem mennyire van igaza Gabinak. Be kell vallanom, valóban finom volt a bolti görög joghurtnak nevezett termék. Gyorsan leszögezem, eddig  is boltit vettem nagyobbrészt, de -családtagjaim jól tudják- én az Osztrák (alpesi) termékeket részesítem előnyben a Magyar házi(!) vagy manufakturális készítésű tejtermékek mellett.
Szóval kedves Gabi: Igazad van, valóban finom volt a görög joghurt! Kellően krémes, tejszínes és pikánsan savanykás volt az íze. Valahol félúton a joghurt és a tejföl között tudnám elhelyezni.
A másik amiért a sütőtököt és a gránátalmát választottam az az, hogy mindkettőnek most van a szezonja. A főzeléket egy picit édesebbre hangoltam, ezt hivatott ellensúlyozni a gránátalma savanyúsága, no és a csirkealaplé sóssága. A kontrasztok további fokozása érdekében pedig a krémes főzeléket töri meg az apró magok robbanása a szájban, egy pici játékosságot megengedve ezáltal is.
Mindenkinek aki szereti a sütőtököt, csak ajánlani tudom ezt a receptet. És annak is, aki nem szereti, mert könnyen elképzelhető, hogy ebben a formában megkedveli azt.








Hozzávalók:

- 1 sütőtök

- 1 gránátalma

- 0,5 l alaplé

- 1 kisebb vöröshagyma

- görög joghurt

- friss gyömbér

- étkezési keményítő

- cukor

- só

- olaj

- vaj (1 tk.)


Elkészítése:

A sütőtököt hámozzuk meg és vágjuk kisebb kockákra. Egy edényben olvasszuk fel a vajat és pár csepp olajat adjunk hozzá, hogy ne égjen meg. Adjuk hozzá a finomra vágott hagymát és pároljuk puhára. Majd keverjük hozzá a sütőtököt, és nagyobb láng felett picit karamellizáljuk, de vigyázzunk rá, nehogy megégjen. Sózzuk, és reszeljünk hozzá ízlésünknek megfelelő mennyiségű gyömbért. Gyakorlatilag ennyi fűszer elegendő ebbe az ételbe, de aki szeretné az további fűszereket is adhat hozzá. Forgassuk jól össze, és öntsük fel annyi alaplével (vízzel), hogy éppen ellepje a sütőtököt. Fedjük le, és harapható állagúra főzzük meg. Ekkor 1-2 merőkanál mennyiséget vegyünk ki, többit egy botturmixal pürésítsünk le. Tegyük vissza a kivett részt  is, kóstoljuk meg, ha kell, akkor cukorral esetleg sóval állítsuk be az ízeket. Érdemes egy picit édesebbre készíteni. Ha ezzel megvagyunk, akkor 1-2 ek. joghurtot adjunk a főzelékhez, kóstoljunk újra majd a kellő konzisztencia eléréséhez a hideg vízben elkevert keményítővel sűrítsük be. Tálaláskor a gránátalmával szórjuk meg a főzeléket.

Tipp:
A gránátalma magjait a legkönnyebben úgy tudjuk kinyeri, hogy a tenyerünkre helyezzük a félbevágott gránátalmát, és egy kanállal kiütögetjük a magokat.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése