2014. november 10., hétfő

Almás-diós sült zabkása



Ezt a receptet Mautner Zsófi műsorából lestem el, és mivel minden alapanyag adott volt hozzá, így nem volt kétséges számomra, hogy még aznap én is megcsinálom. Már csak azért is, mivel hónapok óta kb. 20 dkg Bio zabpehely árválkodott a polcon, így ez is elfogyott végre valahára, továbbá szép -saját termésű- piros diónk és almánk is van, szóval minden alapanyag adott volt. Egyedül banánt kellett venni hozzá, bár utólag gondolva nekem annyira nem hiányzott volna belőle. Ezért is adtam én az Almás-diós elnevezést a receptnek. Fűszernek pedig a fahéj tökéletesen elég ebbe a.... tulajdonképpen minek is nevezzük? Desszertnek nem igazán mondanám, bár akár abba a kategóriába is belefér(het). Nekem inkább amolyan házi müzli "fílingre" hajaz. Egy biztos. Reggelinek tökéletes, mivel tejet, gyümölcsöt, és nem utolsósorban rostot tartalmaz. A zabpehelyről érdemes tudni, hogy gazdag B vitaminban és E vitaminban, továbbá vas, kálium, kalcium, foszfor és magnézium is található benne. Szerintem kijelenthetjük, hogy ha ezzel indítjuk a napunkat, akkor nem csak hosszan tartó energiát nyerünk, hanem eleget tettünk az egészségünk megőrzésének érdekében. Másik nagy előnye, hogy gyorsan, bruttó 50 perc alatt elkészíthetjük. Szóval egészséges, gyorsan is elkészíthető mi kell még egy reggelihez? Igen. Egy finom kávé.






Hozzávalók:

- 25 dkg (Bio) zabpehely

- 2 db közepes méretű alma

- 10-15 dkg dió

- 6 dl tej

- őrölt fahéj

- méz

- 1 egész tojás

 - só

- 1 cs. sütőpor

Elkészítés:

Az almák magházait távolítsuk el, majd kisebb darabokra vágjuk fel. A diót aprítsuk fel, de elég az is, ha kézzel összemorzsoljuk. A tejbe kanalazzunk kb. 4 ek. mézet, ha valaki édesebben szeretné akkor tegyen többet, ha valaki kevésbé édesebben szeretné az kevesebbet tegyen belőle. Ebbe a mézes tejbe egy csipet sót, és egy egész tojást tegyünk, majd alaposan keverjük el egy kézi habverővel. Egy keverőtálba a zabpelyhet 2 tk. fahéjjal és a sütőporral keverjünk össze, majd egy kivajazott hőálló tálba a fahéjas-zabpehely felét egyenletesen simítsuk el. Erre tegyük az almákat, és a diót, majd a zabpehely másik felével "takarjuk" be az almákat. Aki szeretné, az egy pici cukorral meg is szórhatja. Simítsuk el a réteget, de nem baj, ha itt-ott kilátszik az alma vagy a dió. Mézes tejjel öntsük le, elsőre soknak fog tűnni a tej, de ezt a zabpehely felszívja majd a sütés közben. Az előmelegített 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt összesül.

Tipp:
Aszalt gyümölcsökkel is készíthetjük, vagy a dió helyett mandulát is használhatunk. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése