2015. október 31., szombat

Sütőtökös szuflé gyömbérrel és fahéjjal

Azt gondolom, hogy a sütőtök kiaknázhatatlan. A klasszikus "süsük meg"-től a krémlevesen át, a rizottóig, illetve édességként bármit lehet belőle készíteni. Én most ez utóbbit választottam. Pardon. Választottuk. Ugyanis Andival ketten döntöttünk úgy, hogy édességet, azon belül is szuflét fogunk készíteni abból a példányból, amit a Rábaközből, a keresztanyukámtól kaptam. Édességet írtam, de bármi meglepő nem valami gej édesség lett belőle, hanem egy kellemesen fűszeres, visszafogottan cukrozott  édesség ez a szuflé. A tojások amit használtunk ehhez a recepthez, szintén a keresztanyukámtól származott, azaz házi,
 volt, de úgyis mondhatom, hogy bio alapanyagokkal dolgoztam. Nem idevonatkozó, de azért megjegyzem: az elmúlt 1 hónapban szépen kezdtem iperedni hastájon, így a cukorral már csak ezért is csínján bántunk. Igaz, én eleve nem szeretem a tömény cukros édességeket, de most sokkal visszafogottabbak voltunk cukor terén. Bár megjegyzem, lehet, hogy éppen egy fél evőkanállal kellett volna bele több cukor, mint amennyivel dolgoztunk. De ez ízlés kérdése.
Azt azért bevallom, hogy nem sokszor készítettem szuflét eddig. De most valahogy összejött. Szerintem tökéletes állagú lett. És tényleg nem nagyképűségből mondom ezt. Ezt szerintem a kép(ek) igazolják.
Ha sütőtökkel gondolkozom, akkor nekem valahogy a chili és a gyömbér mindig adja magát. Lévén ez egy édesség, így a chili elmaradt, -bár a chilis csokit szetetem- de a gyömbértől nem tágítottam. Na, és a fahéjtól. Szerintem ezek azok a fűszerek amelyek jól passzolnak a sütőtökhöz. Ha édesen, ha sósan készítjük. Az arányokat kell eltalálni, azaz a kevesebb néha több elvét, és máris feldobtuk az egyhangú sütőtököt.

Hozzávalók 2 személyre:

- 20 dkg sütőtök püré

- 2 egész tojás

- 1 ek. 25 %-os tejföl

- 1 tk. gyömbér

- őrölt fahéj

- vaníliás cukor

- 1 ek. porcukor

- 2 ek. liszt

- 1 tk. sütőpor

- só

- barna cukor

- vaj








Elkészítése

Süssünk meg egy kb 1,5 kg-os sütőtököt. Amikor megsült, egy kanál segítségével vájjuk ki a sütőtök húsát. A tojások sárgáját keverjük habosra a porcukorral, majd adjuk hozzá a tejfölt, az őrölt fahéjat, gyömbért, a sütőtök pürét, ezt keverjük simára a lisztel, sütőporral és egy csipet sóval. Ehhez adjuk hozzá a felvert tojásfehérjét. A szufléformákat vajazzuk ki, majd barna cukorral "morzsázzuk" ki, és a sütőtökös pürét adjuk hozzá úgy, hogy a pereméig öntsük bele a masszát. Ezután az előmelegített 180 fokos sütőbe tegyük be, és kb. 15 percig süssük. Sütés után porcukorral szórjuk meg.

Tipp:
Az ínyencek chilivel vagy őrölt fekete borssal is ízesíthetik a pürét.


2 megjegyzés:

  1. Nálam ez a hónap receptje amiért olyan szépen -szeretettel írsz az ételről és nem melleseleg a keresztanyukádról. Szeretném megkérdezni,h. a sütőbe csak úgy beteszed vagy Gordon Ramsay módra vízbe állítod a megtöltött formákat? És csak egy biztonsági kérdés, jól tudom a teásbögréket is belehet tenni sütőbe-végeredményben azokat is kiégették valahogy...............

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ildikó!
      Köszönöm szépen a dícsérő szavakat :)
      Nem, nem állítom vízfűrdőbe, a titok mindösszesen annyi, hogy a szufléforma pereméig kell beletölteni a "masszát". Légkeveréses sütőnél 150-160 fok is elegendő. Mindenképpen érdemes figyelni 10 perc után, nehogy túlsüljön, illetve megégjen a tészta teteje. Elvileg valóban bele lehet tenni a bögréket, de én nem javaslom. Picit más, de mindenképpen példa: úgy 5 éve vettem az Őrségben egy fazekas mestertől egy edényt. Talán a harmadik használat során a fözés közben elpattant az agyag, azaz az anyag... az is kivolt égetve. Elvileg.....

      Törlés