2015. január 27., kedd

Fűszeres csirkemáj, krumplis sütőtökpürével






Ismét havazik, aminek örülök. Lehet, hogy nehéz közlekedni, de én akkor is szeretem amikor esik a hó. Ráadásul nálunk -1 nap szünettel- ez a harmadik nap, hogy havazik. Olyan jó 30 cm jött eddig össze.
Még tegnap elhatároztam, hogy ma csirkemájat fogok sütni. Eredetileg valamilyen rizses köretet gondoltam mellé, -valamilyen zöldséggel vagy aszalt gyümölccsel felturbózva- de ezt félretettem, és úgy gondoltam ha már esik a hó, akkor idebent illatozzon hozzá egy kis sütőtök.Vagyis kitaláltam, hogy sütőtökpüré lesz a csirkemáj körete. Azonban mivel fennáll a veszélye annak, hogy a sütőtök sütés közben túlzottan megédesedik, ezért gondolatban összeházasítottam a burgonyával, tompítva a sütőtök édességét. Most azonban nem lett édes a sütőtök, pedig kellemesen karamelles illata belengte a házat. Inkább úgy mondanám, hogy édeskés lett, de nem édes. A pürét egyébiránt nem fűszereztem külön semmivel, csak egy kevés sóval. A májat viszont fahéjjal, római köménnyel és egy kevés szárított bio narancshéjjal pácoltam, és a sütőben lassan, alacsony hőmérsékleten sütöttem meg kevés libazsíron. A végeredmény pedig egy kellemesen fűszeres, krémes csirkemáj lett.







Hozzávalók:

- 400g csirkemáj

- 1db kisebb sütőtök

- 2-3db kisebb krumpli

- őrölt római kömény

- őrölt fahéj

- 1tk. szárított, reszelt bio narancshéj

- só

- vaj

- libazsír







Elkészítése:

A sütőtököt elfelezzük, magjait eltávolítjuk és az előmelegített 220 fokos sütőbe tesszük, és puhulásig sütjük.
A csirkemájat megtisztítjuk az esetleges epedaraboktól, ha túl nagyok akkor el is felezhetjük a májdarabokat. A fűszerekkel alaposan összeforgatjuk, és legalább 1 órán át pácolni hagyjuk. Sózni csak a sütés végén sózzuk, nehogy megkeményedjen. Tegyük egy hőálló tálba, tegyünk alá 2-3 ek. libazsírt. A sütőbe tehetjük már akkor, amikor a sütőtöknek már csak kevés idő kell, (10-15 perc) így a máj 200-220 fokon kezd el sülni, de amint kivesszük a sütőtököt, akkor a hőfokot vegyük le 130 fokra, és így további 1 órát süssük még a májat. Ez idő alatt a megpucolt, kockára vágott krumplit főzzük teljesen puhára, majd szűrjük le a vizet róla, és egy darabka vajjal törjük össze, végül keverjük hozzá a sütőtökpürét. Ha kell sózzuk, esetleg borsozhatjuk is.

Tipp:
Aki szeretné esetleg chilivel, vagy más keleties fűszerrel is ízesítheti a sütőtökpürét.


 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése