A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: krumpli. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. augusztus 30., szerda

Rozmaringos flat iron steak házi sült krumplival

imádok steak-et sütni, enni... és amint az a képen is látszik, nem átsütve. De nem ám!!!

Bárki, bármit is mond a steak maximum közepesen átsütve élvezhető. Aki teljesen átsütve kéri, az ne kérjen steak-et. Vannak ételek amelyek kimondottan élvezhetetlenné válnak azáltal, ha túl sokáig kapnak hőt, hiszen a szaftosságát elveszítve a hús szerkezete megkeményedik, ezáltal válik "cipőtalppá". 
Most eredeti Ír Flat iron steak-et vettem, azt érleltem még kb. 1 hétig a hűtőben, és pácoltam be a sütés napján.
Néhány mondat a Flat Iron steakről. Ez a hús a marha lapockájának része, ám mégsem izmos szerkezetű, hanem szinte vaj puha, azaz alkalmas steak-ként való sütésre. Az én példányom is az volt, szinte kenni lehetett, annyira puha volt a hús. Kimondottan öröm volt vele dolgozni. A sütés napján egy rozmaringos-fokhagymás balzsamecetes pácban pácoltam kb. 5 órán át a húst, hogy legyen egy kellemesen fűszeres íze. Mivel a pácba nem teszünk sót, de szerettem volna ha a sós íz is megjelenik a pácban, így kb. 1/2 ek. szójaszószt is adtam a páchoz. Valamint frissen őrölt borsot, és kevés olajat is. Mivel szabadságon vagyok, így volt időm a körettel is többet foglalkozni, pontosabban a házi sült krumplit elkészíteni. Nem mirelitből, hanem hagyományos módon. A krumplit előfőztem, és utána sütöttem ki. Heston Blumenthal egyik műsorában láttam, hogy az előfőzött krumplit kissé meg kell rázogatni -én egy szűrőben tettem, úgy rázogattam- mert így a krumpli szerkezete megtörik, ezáltal sokkal ropogósabb lesz a sült krumpli. Na és ízletesebb is a házi, mint a mirelit. A steak amúgy sem kíván jobb társat magának mint a sült krumpli, esetleg saláta ami szóba jöhetett volna. Na jó... az egészségesebb lett volna, de néha megengedhető hogy ne csak egészségeset együnk. Bár díszítésnek egy kevés csírát használtam, azzal talán mentettem valamit e téren.
Estére egy pohár borral biztos, hogy finomabb a steak, de természetesen bor nélkül, akár ebédre is nagyon 
jól tud esni.




Hozzávalók 2 személyre

 - kb. 30 dkg flat iron steak

- 1 ág friss kakukkfű

- 1 fej fokhagyma

- 2 tk. balzsamecet

- 1/2 ek. szójaszósz

- 1/2 ek. olíva olaj

- frissen őrölt feketebors

- só

- 4 db. közepes méretű krumpli

- olaj a krumpli sütéséhez

- csíra (dekoráció, elhagyható)




Elkészítése

Készítsük el a pácot az olívaolaj, aprított rozmaring, (megroppantott) fokhagyma, szójaszósz, bors keverékéből. Ha esetleg kissé savanykás lenne a pácunk, kevés barna cukorral/ mézzel javíthatunk rajta. Egy lezárható edénybe tegyük a steak-et, majd öntsük rá a pácot. Alaposan forgassuk meg a húst a pácban, majd zárjuk le az edényt és tegyük a hűtőbe 4-5 órára. Félidőben forgassuk meg a húst a pácban. A sütés előtt kb. 1 órával vegyük ki a húst a hűtőből, és hagyjuk felmelegedni szobahőmérsékletűre. Ha ez megtörtént egy serpenyőt szárazon forrósítsunk fel, majd pár csepp olajat öntsünk a serpenyőbe. A pácból a húst emeljük ki, csöpögtessük le, majd a forró serpenyőbe tegyük bele. Ne mozgassuk, ne maceráljuk a húst! Kissé megsózhatjuk, majd kb. 2 perc elteltével fordítsunk a húson. Újabb 2 perc sütés következik. Ezután egy langyos tányérra helyezzük át a steak-et, és azonnal takarjuk le. kb. 3-5 perc pihentetés után a kifolyt húslével együtt tálaljuk a sült krumplival vagy salátával.

Tipp:
Pácoláskor arra ügyeljünk, hogy ne legyen nagyon intenzív a fűszerezés, mert a hús eredeti ízét elnyomhatja az erős fűszerezés!

2016. december 30., péntek

Pikáns édesköményes burgonyafőzelék

... két ünnep között simán belefér egy jó főzelék. Pláne ha eltér a klasszikustól...

Mert valljuk meg, a burgonyafőzelék legyen klasszikus burgonyafőzelék. De. Azért jó néha letérni a jól bevált útról.
Ezt a receptet a maradékok, azaz a "készleten" lévő alapanyagok, -azon belül is az édeskömény- hasznosításának ötlete szülte. Még karácsony előtt vettem egy gyönyörű édesköményt, amit eredetileg halas recepthez akartam felhasználni, de végül nem vettem halat, így az édeskömény is megmaradt.... Mivel szemlátomást veszített szépségéből, így gyorsan cselekednem kellett, mert nem szeretek kidobni élelmiszert. Burgonya alias krumpli mindig van "készleten", így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha a kettőt egybe raknám, és mondjuk főzeléket, esetleg  krémlevest készítenék belőlük. Volt még 1-1 megfárad répa, illetve hagyma is "készleten", így ezekből alaplevet főztem egy babérlevéllel együtt. Mielőtt összeállt a recept a fejembe, segítségül hívtam a google-t, hogy milyen recepteket dob ki az édeskömény-krumpli kombóra. Nem kellett sokat keresgélnem, főzelékes Ferinél találtam egy ilyen receptet, és nagyon megtetszett, szóval innen indultam ki. De. Nem szeretek egy az egyben koppintani, így muszáj volt "belenyúlnom" a receptjébe, de nem túl agresszívan. Arra gondoltam, hogy a chilit és a gyömbért vetem be ízfokozónak, vagy ha úgy tetszik fűszernek, és ezzel tuningolom fel a főzelékemet. És ami a pikánságát adta ennek a főzeléknek, az a mustár amit a tejföllel együtt kevertem ki. Ez megegyezett a Ferinél olvasottakkal. Én mindig szemmel-érzéssel fűszerezek, így a mustárral is így jártam el. És pont jól találtam el. Ott van az ízében az ételnek, de nem tolakodó, nem túl savas. Amikor a mustárt a tejföllel kikevertem, akkor jött a szikra, mi lenne ha ebbe a keverékbe reszelnék friss gyömbért? És -megint nem öndicséret miatt- jó ötletnek bizonyult. Utólag visszagondolva talán még egy picivel több gyömbért is elbírt volna, de összességében ott volt ízében. Chilit csak az én tányéromba tettem, igazából sokat nem dobott az egészen, de az is igaz: nem túl erős chilim van most. Sajnos még mindig úgy veszem észre, hogy a multikban chili néven árusított paprikák "magyarosítva' vannak, azaz éppen csípnek. Nem bánnám, ha ezen változtatnának a multik, és lehetne kapni kimondottan erős chilit is.
Összességében nagyon bejött ez a főzelék, olyannyira, hogy amennyire csak tudtam, az edényből kikanalaztam a maradék főzeléket, miután megettük az adagjainkat.
Biztos, hogy újra elkészítem valamikor az új évben....

Hozzávalók 2 személyre

- 1db édeskömény

- 2db közepes krumpli

- 1db vöröshagyma

- 600ml alaplé (ha nincs akkor a víz is jó)

- 1 babérlevél

- 1tk friss gyömbér

- 1 ek. mustár

- 1 kis pohár tejfől (legalább 20%-os)

- kb. 1 tk. keményítő

- 1 chili (opcionális)

- só

- vaj (kb. 2 tk.)




Elkészítése

A krumplikat pucoljuk meg, és vágjuk közepes méretűre. Az édeskömény külső héját távolítsuk el, vágjuk ketté és a torzsáját ki, a szárait a zölddel együtt vágjuk le. A gumóját vágjuk hasonló méretűre mint a krumplikét. A vöröshagymát szintén vágjuk fel, nem kell túl apróra. Ha ezzel megvagyunk, akkor egy edényben olvasszuk fel a vajat, és dobjuk rá az aprított vöröshagymát. Sózzuk meg, így hamarabb puhul és a vaj sem ég meg. Pár percig dinszteljük fedő alatt, majd adjuk hozzá a feldarabolt édesköményt. Keverjük össze, majd pér percig pároljuk őket. Ezután adjuk hozzá a kockára vágott krumplikat, keverjük össze majd öntsük fel az alaplével. Fedő alatt főzzük "harapható" puhára, majd vegyük ki a krumpli-édeskömény 2/3 részét. A maradék 1/3 részt egy botturmixall pürésítsük le. Adjuk hozzá a kivett 2/3 részt, és forraljuk újra fel. A tejfölt keverjük ki a mustárral és reszeljük hozzá a gyömbért valamint a keményítőt. Ha ezzel megvagyunk adjuk hozzá ezt a pikáns sűrítő anyagot a főzelék alapunkhoz, és forraljuk fel. Ha túl sűrű lenne, kevés folyadékot adjunk hozzá. Ha esetleg híg lenne, akkor keverjünk ki hideg vízben keményítőt, hogy tovább sűrítsük. Viszont vegyük figyelembe, hogy ahogy hűl a főzelék, úgy sűrűsödik is. Tálaláskor az édeskömény zöld részével és chilivel tálaljuk a főzelékünket.

Tipp:
Pirított kenyérkockákkal is tálalhatjuk, ezáltal dúsíthatjuk a főzelékünket.

2016. december 16., péntek

Fűszeres csirkemellel töltött krumplis palacsinta

....ez a recept ékes bizonyítéka annak, amikor egy nagy chef-et emlékezetből akarunk utánozni, és mégis valami új születik....

Az úgy volt, hogy 2-3 hete egyik szombat délelőtt láttam a nagy Gordon Ramsay-t egy ilyen hasonló receptet elkészíteni. Akkor azt mondtam Andinak, hogy ez az az étel amit mi nagyon szeretnénk, mert gyorsan elkészíthető, és mondjuk mert szeretjük a fűszeres ételeket. És mivel egy hét múlva itt a karácsony, pont jó lehet akár 24-én egy könnyedebb ebédnek, amivel kihúzzuk az ünnepi vacsoráig. Csakhogy rosszul emlékeztem a receptre. De ez csak előnyére vált a történetnek. Ugyanis én hússal töltöttem meg a krumplis palacsintáinkat.... mert én így emlékeztem. Pedig nem így volt Ramsay-nél, ezt ma már tudom. Ugyanis ő fűszeres krumplival töltötte meg a palacsintáit, és nem hússal. Én pedig a palacsinta tésztát úgy sütöttem, hogy az előfőzött krumplit a tésztával együtt sütöttem meg, és bitang fűszeres csirkemell csíkokkal töltöttem meg azokat. Végül is így születik valami új, ami a miénk. Mint az a bizonyos magyar citrom, a Tanú című filmben. Pardon. Narancs. Ugye emlékszünk rá, mikor Bástya elvtársat meg akarták kínálni, de a gyerekek  megették a narancsot?? És hát kellett valami helyette. Így lett citrom a narancsból. Ami magyar.
Nos, pont így voltam én is ezzel a recepttel: kicsit húsosabb, kicsit fűszeresebb, de legalább a miénk.....
Nem hiszem, hogy nagyon mellé lőttem volna vele, sőt mondom ezt annyira biztosra, hogy akár holnap is el tudnám készíteni. Mi ras el hanout fűszerrel dolgoztunk, de akár teljesen el lehet menni a magyaros ízvilág felé is. Mert ez pont az az recept, amire rá lehet húzni az: ahány ház, annyi szokás mondatot.

Hozzávalók 3 óriási palacsintához

Tésztához: 

- liszt (kb. 30 dkg)

- 1 tojás

- tej

- só

- friss gyömbér

- 1 fej fokhagyma

- 2 tk. kurkuma

Töltelékhez:

- 40-50 dkg csirkemellfilé

- 2 tk. ras el hanout fűszerkeverék

- olaj

- 2 közepes méretű krumpli

- 2 tk. egész kömény

- 2 ek. creme fraiche (vagy sűrű tejföl)





Elkészítése:

Szokásos módon palacsintatésztát készítünk, annyi különbséggel, hogy friss gyömbért, és fokhagymát, valamint kurkumát keverünk a liszthez. Egy nagyon sűrű tésztát kell kapnunk. Ha ezzel megvagyunk, legalább 1-2 órát, de még jobb ha többet hűtőben pihenni hagyjuk a tésztát. Mielőtt a palacsintákat megsütjük, a ras el hanout fűszerrel bepácolt csirkemell csíkokat egy forró serpenyőben kevés olajon szép pirosra sütjük. Letakarva addig pihentetjük, amíg a palacsintákat megsütjük. Egy lábasban az apró kockára vágott krumplikat megfőzzük, de csak annyira, hogy ne essen szét. Ha ezzel megvagyunk, egy száraz  serpenyőben kevés köménymagot kipattogtatunk, majd a főtt krumplik egy részét (arányosan elosztva) összeforgatjuk vele, és a palacsinta tésztát hozzá öntjük. Ezt ismételjük mindaddig amíg van tésztánk. Ha megsütöttük a palacsintákat, megtöltjük őket a fűszeres csirkemell csíkokkal, és félbehajtjuk őket.

Tipp:
Salátával is tálalhatjuk, így kissé könnyebbé teszi az ételünket.



2016. december 12., hétfő

Barna sörben párolt marhalábszár, sajtos krumplipürével

...olcsó(bb) alapanyagokból is lehet fejedelmi ételt készíteni..

Biztos vagyok abban, hogy sokan arra a kérdésre, miszerint mit készítene marhalábszárból, azt felelné, hogy pörköltet. És végül is jól felelnének, mert valóban mi magyarok ezt hallottuk szüleinktől, nagyszüleinktől. De van élet a marhapörin túl is. Mármint ha lábszárról beszélünk. Ha jobban megnézzük ezt a képet, akkor megkockáztatom, hogy valakinek a vagdalt jut eszébe róla. És valóban nem áll tőle messze. De. Amíg eljutunk oda, hogy "felvagdaljuk" ezt a húst, bizony 4-5 órán át főzzük egy barna sörös, intenzív ízű-fűszeres lében, illetve hagyjuk dermedni legalább fél napot. De inkább egyet. Ugyanis a lábszárban lévő kollagén anyagok a hús hűlése során egyfajta ragasztóanyagként tapasztja össze a forró összedarabolt húst.. Mert ezt tesszük, mikor "rommá" főztük a sörös-fűszeres lében a marhalábszárunkat. Essék szó a sörről is. Az idei év legnagyobb felfedezettje a Csíki sör. Szerintem már mindenhol kapható, legalábbis én szinte mindenhol látom. Szerencsére nem csak a világos változat, hanem a barna változata is kapható, sőt úgy tudom létezik mézes Csíki is. Mivel ez a recept már korábban megszületett a fejemben, így  pont kapóra jött, hogy a győri Pedró pékségben betudtam szerezni ezt a sört, és innen már egyenes út vezetett ahhoz, hogy ezzel a sörrel fogom a marha utolsó földi útját megédesíteni. De a sör önmagában kevés lett volna hozzá. Általában ha marhahússal dolgozom, akkor nekem a gyökérzöldségek rögtön beugranak, mint társai a marhának. Főleg a sárgarépa. Pláne ha megkaramellizáljuk. De tulajdonképpen minden gyökérzöldség jól passzol a marhához. Na, és rozmaring, meg a kakukkfű. Én babérlevelet, és borókabogyót, valamint egy darabka gyömbért is tettem a főzethez, és tényleg nem öndicséretből, de egy nagyon harmonikus fűszeres levet kapott a marha.  A bevezetőben írtam, hogy olcsóbb alapanyagból is lehet fejedelmi étel készíteni. A marhalábszár valóban olcsó, legalábbis ahhoz képest, hogy marháról beszélünk. A krumpli viszonylag szintén olcsó. És, hogy mitől fejedelmi? Egyfelől a sörös-fűszeres létől, amit a marha a közel 5 órás főzés során magába szív, másfelől attól a  rúzsflórával érlelt sajttól, amit a krumplipürébe csempésztem. Tettem ezt úgy, hogy Andi ne tudjon róla. Mert akkor biztos nem evett volna belőle jóízűen. De nem szóltam neki előre, csak miután kértem, hogy kóstolja meg a krumplipürét. És mivel mondta, hogy nagyon finom, nos után a mondtam neki, hogy mitől...
Mivel nem egész két hét is itt a karácsony, én bátran ajánlom ezt az ételt akár az ünnepi asztalra, pláne, ha délutáni/esti vendégek érkeznek. Pont az a jó benne, hogy előtte nap kell elkészíteni a húst, és a csak a krumplipürét kell aznap megcsinálni.

Hozzávalók 4 személyre

- 80 dkg marhalábszár

- 1 üveg barna sör (nálunk Csíki barna sör)

- 2 sárgarépa

- 1 tk. friss gyömbér

- 4-5 db borókabogyó

- 1 angol zeller

- 1 vöröshagyma

- 1 gerezd fokhagyma

- friss kakukkfű

- friss rozmaring

- 2 babérlevél

- kb. 1 kg krumpli

- vaj

- érlelt sajt (lehet kék vagy zöld penészes)

-  tej

- só

- víz

- olaj



Elkészítése:

Egy serpenyőben kevés olajon a szobahőmérsékletű marhalábszárt erős láng felett kérgezzük, azaz körbesütjük. Egy leveses edényben kevés olajon a nagyon darabokra (batonokra) vágott sárgarépát erős láng felett karamellizáljuk. Hozzáadjuk a kérgezett húst és felöntjük a sörrel és annyi vízzel ami bőven ellepi. Hozzáadjuk a borókabogyót, angol zellert, gyömbért, vöröshagymát, fokhagymát, friss fűszernövényeket, és alacsony láng felett 4-5 órán át főzzük pároljuk. Óránként forgatjuk a húst, hogy a sörös-fűszeres páclét egyenletesen beszívja a hús. Ha a főzési idő letelt, egy deszkára emeljük át a húst, és egy késsel amennyire lehet felaprítjuk. Egy tetszőleges formába kanalazzuk át a felaprított húst, és hagyjuk kihűlni. Ezután lefedjük alufóliával és hűtőben legalább fél napot, de még jobb ha egy napot dermesztjük. A krumplipürét szokásos módon elkészítjük és amikor összetörtük a krumplit, az érett sajttal megfűszerezzük. Tálaláskor a hideg húst felszeleteljük mint a vagdaltat, és a forró krumplipürével tálaljuk.

Tipp:
A sörös-fűszeres főzőlevet szűrjük le, és forraljuk be, hogy egy koncentrált levet kapjunk, amivel tálaláskor a húst meg tudjuk locsolni

2016. november 29., kedd

Sheperd's pie alias pásztor pite lila burgonyából

....bakancslista egyel kevesebb....

Ugye milyen érdekes? Az ember egész életében arra vágyik, hogy: legyen egy nagy háza, legyen egy nagy autója, nyerjen a lottón, azaz anyagi értelembe vett kívánságlistája van. Na jó...nem mondom, hogy én nem vágyok részben ezekre, de..... az én bakancslistám alapjában a főzéssel kapcsolatos. És ennek a listának egyik tagja volt a most elkészített pásztor pite. Vagy lánykori nevén: Sheperd's pie. Nem kell hozzá nagy tudomány, különleges alapanyag sem, mégis vagy legalább 6 éve készülök ennek a receptnek az elkészítéshez.... nem tudom megmondani, hogy miért húztam eddig mint a rétest, de ettől még tény: éveket vártunk rá, míg az asztalunkra tettem. Alapvetően ami talán eltérő a hagyományos sheperd's pie-tól, hogy nem hagyományos krumpliból készítettem pürét, hanem lila burgonyából...pardon: krumpliból. Ha már pásztor pite, akkor inkább krumpli. Zárójel bezárva. Életem első lila krumpijából maradt annyi, hogy a chipsszen kívűl mást is készítsek belőle, jelen esetben pürét.
Érdekes étel ez, hiszen ha jól megnézzük, akkor ez tulajdonképpen egy bolgonai ragú krumplival. Mert egy klasszikus sofrito (zöldséges-paradicsomos) alapot kell készíteni ehhez a recepthez, és a darált húst adjuk hozzá. Na meg egy kevés zöldborsót. És ezt a ragut borítjuk be a krumplipürével, amelyet vastagon megszórunk sajttal. Nem sznoboskodásból, de én vettem eredeti angol Cheddar sajtot, (mert ez valahol mégis egy Britt étel) ami eszméletlenül feldobta az amúgy eléggé unalmasnak mondható krumplipürét. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem jó a krumplipüré, csak nem várunk tőle sokat. Igaz, én kevés szerecsendiót, és görögszénamagot is kevertem a püréhez, de alapjából valljuk meg: a krumplipürét nem fűszerezzük túl.....
Érdemes elkészíteni ezt az ételt, még ha nekünk magyaroknak kicsit furcsa is lehet a "köret a hús tetején" történet, mert tényleg más. Más ízekben, más állagában. Pardon. Textúrában a püré, ami igazából már nem is püré... hanem ropogós kéreg, ami mégis kissé lágyan folyós... Ugye érthető??? :)




Hozzávalók 4 személyre

- 600g darált sertés hús (marha még jobb)

- 1 közepes vöröshagyma

- 2  gerezd fokhagyma

- 2 közepes sárgarépa

- 2 szál angolzeller

- 1 ek. paradicsompüré

- 1 ág friss rozmaring

- kb. 2 tk.  friss kakukkfű

- 3 marék zöldborsó

-  víz

- 600-700g lila burgonya

- vaj

- liszt

- szerecsendió

- őrölt görögszénamag

- 2dl. tej

- 250g Cheddar sajt (lehetőleg Angol)

- zsemlemorzsa

-só

- bors




 Elkészítése:
 A  húsos raguhoz egy nagyobb serpenyőben olajat hevítünk, és a finomra vágott hagymát az apróra vágott fokhagymával és az kisebb darabokra vágott angolzellerrel együtt üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott sárgarépát és a paradicsompürét, és az egészet nagy lángon lepirítjuk. Hozzáadjuk  a darált húst is, majd amikor kifehéredett a hús, akkor hozzáadjuk a friss zöldfűszereket. Sóval, borssal ízesítjük és kis lángon 20-30 percig rotyogtatjuk. Ha ez az idő letelt, akkor hozzáadjuk a fagyasztott zöldborsót, elkeverjük, ha kell további friss zöldfűszerrel ízesítjük. Ha a ragunk elkészült, egy sütőtálat kivajazunk, kimorzsázunk és eloszlatjuk benne a ragut. Erre a ragura egy kanállal halmozzuk és oszlatjuk el a hagyományos módon készített krumplipürét, amit ízesíthetünk őrölt görögszénamaggal, reszelt szerecsendióval. A sajt felét a krumplipürébe, másik részét az összeállított ragu tetejére reszeljük. A püré tetejét zsemlemorzsával megszórjuk, és a sütőben 180-200 fokon addig sütjük, míg kissé meg nem pirul a sajt.

Tipp:
A húsos raguhoz vörösbort is adhatunk, de a bort alaposan forraljuk ki, hogy az alkohol elillanjon belőle

2016. október 20., csütörtök

Burgonyakrémleves kolbász chips-szel

...az egyszerű néha jobb...

Vagy még jobb. Mert végül is ki ne szeretné ha egy fárasztó munkanap után csak 1-2 összetevőből kellene összedobni valami finomat, pláne meleget. Mert ebben a napok óta tartó esős, nem szeretem időben pont egy ilyen forró krémlevesre vágyik a legjobban az ember. Na, és persze az sem utolsó, hogy azért tartalmas legyen. Mivel a krumpli és a kolbász külön-külön is laktató, így nem kérdés, hogy egy ilyen levessel ha nem is tudnánk egész nap téglát hordani, de legalább 1-2 óráig azért kibírjuk különösebb kalória bevitel nélkül. Pláne, ha még a levesbetétet is krumpliból készítjük. Ez egy opció, és ugyan megnöveli a készítés idejét, de megéri, mivel még tartalmasabb levest kapunk ezáltal. Mi bevállaltuk, és nem bántuk meg, hogy időt fordítottunk rá. Gyakorlatilag egy krumpli galuskát (nudlit) készítettünk. Azaz úgy is mondhatnám, hogy ez egy dupla krumpli leves. Pardon. Dupla burgonya leves. A fűszerezése a legminimálisabb, mert a só, bors duón kívül semmi nem került bele a levesbe mint fűszer. De.. nem én lennék, ha  ennyiben hagytam volna a dolgot. Ugyanis csirke alaplével dolgoztunk, ez volt az alapja, az íze, a fűszere, a kraftja a levesnek. Figyelem! NEEEEEM kockából, hanem valódi csirke alkatrészekből készített alaplével dolgoztunk!.
Krémleves, de nem tettem bele tejszínt, sem tejfölt... gyakorlatilag a krémességet a krumpli önmagával történő sűrítése adta, és a csirke alkatrészekből kifőtt zsíros íz. Ennyi. Tehát, akár mondhatjuk azt is, hogy laktóz mentes ez az étel.
Érdemes ilyen hideg napokon egy forró krémlevest készíteni, mert nem csak a testünket, hanem a lelkünket is felmelegíti.

Hozzávalók 4 személyre

A leveshez

- 1 kg burgonya

- 0,5l csirke alaplé + 0,5l víz (vagy zöldség alaplé, esetleg víz)

- 15 dkg száraz kolbász

- 1 babér levél

- só


A krumpli galuskához

- 30 dkg burgonya

- kb. 15 dkg liszt (vagy amennyit felvesz)

- 1 tojás

- só

- bors




Elkészítése

Először készítsük el a krumpli galuskákat. Egy lábasban tegyük fel a pucolt, darabokra vágott krumplit sós vízbe főni. Addig főzzük míg teljesen puha nem lesz a krumpli. Ha ez megtörtént, szűrjük le a krumplit és hagyjuk kihűlni. Ha a krumpli kihűlt, adjuk hozzá apránként a lisztet és a tojást. Annyi lisztet, amennyit felvesz, azaz jól összeáll. Egy lisztezett deszkára tegyük ki, és ujjnyi vastagra nyújtsuk ki, majd galuska formákat vágjunk le belőle, és sós vízben főzzük ki pár perc alatt. Akkor jó, amikor már feljöttek a galuskák. Szűrjük le, és tálalásig tegyük félre. A leveshez egy leveses edényben feltesszük az alaplé + víz keverékébe főni a pucolt, közepes méretűre vágott krumplikat a babérlevéllel együtt. Amikor már megfőttek, kivesszük a babért és egy botturmix segítségével pürésítsük a levest. Igyekezzünk homogénre turmixolni. Ha túl sűrű lenne, akkor vízzel tovább hígíthatjuk. Sózzuk, borsozzuk meg. Egy serpenyőben olaj nélkül a vékony karikákra vágott kolbászokat lassú láng felett süssük addig míg a zsírjukat kiengedik, és ropogóssá sülnek. Tálaláskor a leveshez adjuk a kolbász chipseket és a krumpli galuskákat.

Tipp:
Tálaláskor tejföllel vagy a kolbász kisült zsírjával meglocsolhatjuk a levesünket.

2016. június 7., kedd

Báránykaraj rozmaringos rakott krumplival

... most tényleg egy megosztó alapanyagot hoztam....

Valljuk meg, hogy mi, magyarok nem igazán szoktunk bárányt ennyi, pláne nem júniusban. Húsvétkor még csak-csak előfordul néhány család asztalán, de máskor nem igazán. Lényegében az íze, az illata, azaz maga a bárányhús az ami nem "bejövős" nekünk, magyaroknak. És ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nekem sem. De. Én olyan gasztrobloggernek tartom magam, aki szeret nem túl hagyományos alapanyagokkal, ízekkel próbálkozni, megosztani a "világgal" a tapasztaltakat, és reményeim szerint felkelteni az érdeklődést egy adott étel iránt.
Jelen esetben a báránykaraj úgy jött képbe nálam, hogy az egyik multi frissen hirdette tálcás kiszerelésben a báránykarajt, és mivel ez eddig még nem dolgoztam ilyen alapanyaggal, ráadásul nem is kóstoltam, egyértelmű volt: ez egyfajta kihívás lesz. Azt eddig is tudtam, hogy a bárány egyik legjobb barátja a rozmaring. Szerencsés helyzetben vagyok mert 2 hatalmas bokor is van a kertben ebből a fűszernövényből. Szeretem a rozmaringot, amibe lehet, használom is. Mivel a bárány nem igényli a túlzott fűszerezést, ezért ezt szem előtt tartva a jó öreg -frissen tekert- borsot, illetve friss, zsengének hitt fokhagymát hívtam segítségére a rozmaringnak. Régebben azt tapasztaltam, hogy az új fokhagyma nem olyan intenzív mint a régi, hát most erre ráfaragtam. Eléggé intenzív volt. Ami nem baj, csak akkor kevesebbet használtam volna a pácoláshoz. Apropó pácolás. Szerintem a bárány meghálálja, sőt igényli a pácolást. Minimum egy éjszakára érdemes pácolni a húst, ez részben gyengíti az erős bárány ízt, illetve illatot, másrészt a fűszerek kellően megtudják dolgozni a húst.. Mint minden ilyen esetben, úgy most is felhívom a figyelmet arra, hogy a pácoláskor sót nem szabad használni. A sónak nedvesség elvonó hatása van, ezért kivonná a hús értékes nedvét.
A rozmaring másik jó barátja a krumpli. Körbenéztem a spejzban és találtam egy darab, kb. 30 dkg-os sárga (sütnivaló) krumplit. Ebből nagy lakomát nem tudok készíteni, így elkezdtem gondolkodni, és végül arra jutottam, hogy egy szuflé formába vékonyan felszelve belerakom, friss aprított rozmaringgal és sóval ízesítem, végül zsírdús tejben elkevert tojással -amit frissen reszelt szerecsendióval ízesítettem- felöntöm, és egyfajta francia rakott krumplit készítek.
Mindent egybevetve kb. 1,5 óra alatt elkészültem ezzel az étellel, és egy ízében nem túl szokványos húst, és egy lágy, krémes rakott krumplit vettem ki a sütőből a sütés végére.




Hozzávalók 2 személyre

- 4 db báránykaraj

- 30 dkg sütnivaló krumpli

- kb. 3 ág friss rozmaring

- kb. 1,5 dl zsíros tej (vagy tejszín)

- 1 tojás

-

- bors

- szerecsendió

- 3 gerezd fokhagyma

- vaj


Elkészítése 

A báránykaraj szeleteket alaposan dörzsöljük be frissen őrölt borssal. Ezután a húsokat kevés olajjal dörzsöljük be. Egy sütőzacskóba tegyük be a húsokat, majd 1-2 ág friss rozmaringot, és pár gerezd fokhagymát is tegyünk bele a zacskóba. Alaposan masszírozzuk be a húsokba a rozmaring és a fokhagyma gerezdeket, végül zárjuk le a zacskót, és legalább egy éjszakán át pácoljuk hűtőben. Sütés előtt legalább 1 órával vegyük ki a húsokat a hűtőből, hogy felmelegedjenek. Az előmelegített 180 fokos sütőbe tegyük be sütőzacskóstól együtt a húsokat, majd 10 perc elteltével vegyük le a hőmérsékletet 140 fokra. Ezen a hőfokon süssük kb. 40 percig a húsokat. Onnan tudjuk, hogy jó a hús, ha az ujjunkkal megnyomjuk a húst, és az "visszarúg". Ez azt jelenti, hogy közepesen átsült. Ha valaki teljesen átsütve szeretné, akkor süsse addig, amíg a hús benyomásra az már nem ruganyos. Köretnek a vékony szeletekre vágott krumplit egy kivajazott, morzsázott szuflé formába rétegezzük, majd a tejben elkevert tojással -amit aprított rozmaringgal, sóval és kevés reszelt szerecsendióval fűszerezünk- felöntjük végül a krumpli tetejére darabolt vajdarabkákkal együtt a 180 fokos sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Tálaláskor a húst megsózzuk, és a krumplival tálaljuk.

Tipp:
A bárány pácolásakor kevés reszelt citromot is használhatunk

2016. március 14., hétfő

Fűszeres sertésoldalas házi rösztivel

....a legjobb dolog ami egy krumplival történik.

Bármennyire is furcsa, itt most a köreten van a hangsúly, azaz a rösztin. Nem tudom azt mondani, hogy megértem azokat, akik bolti, mirelit rösztit vásárolnak. Miért? Bruttó 30 perc alatt elkészült az én kívűl ropogós, belül krémesen puha házi rösztim, és ebből 15 perc volt az az idő amikor a só megdolgozta a lereszelt krumplit, hogy kiadja magából a nedvességet. Ez azért kellett, mert csakis így garantálható a ropogós krumpli. Ja, és arról nem is beszélve, hogy 240Ft-ért vettem 1kg sárga krumplit, míg a gyári röszti ennek 2-3x-a. Most őszintén: megéri a bolti????
Aki ismer, és pláne olvassa a blogunkat, az jól tudja: nálunk nincsenek előre gyártott ételek, porok, kockák, stb-ik... nálunk minden eredeti, és az is marad. Na, de vissza a rösztihez. Maga az ötlet, hogy rösztit készítsek az onnan jött, hogy az egyik kollégám pénteken menüt hozatott, ahol röszti volt a köret. Ekkor jutott az eszembe, hogy bizony már elég rég nem készítettem rösztit. És bár önmagában is megállja a helyét, mondjuk egyfajta tejfölös "kencével", én mégis maradtam annál a tervnél, hogy sütök hozzá valamit, ami jelen esetben egy sertésoldalas volt. Úgy is mondhatnám, hogy a gombhoz vettem a kabátot. Egy kellően szaftos, fűszeres, és kimondom: zsíros oldalast képzeltem el a röszti mellé, ecetes uborkával. És pontosan így is lett, így is ettük. Szeretjük a sertésoldalast, vagy hétköznapi nevén az "óóóódalast". Az oldalasban egyszerre keveredik a nyers, ősi kinézet a mai, modern ízlésvilággal. Mert ugye sokan kerti partik alkalmával sütik ilyen-olyan pácokkal, mézes kencékkel. Én most -illeszkedve a rösztihez- inkább magyaros fűszert adtam hozzá, azaz azzal pácoltam több mint 1 napig.
Az oldalas sütéséről is megoszlanak a vélemények. Valaki arra esküszik, hogy elő kell főzi a húst, szinte puhulásig, utána fűszerezi és teszi be a sütőbe. Én -bevallom- sosem értettem ezt meg. Hiszen akkor az ízek, kifőnek a húsból. Mint már milliószor eddig, most is elmondom: a titok a sütési hőfok/sütési idő arányában rejlik. Higgyétek el, közel 2,5 órás sütés elteltével olyan oldalast kaptunk, hogy leugrott a csontról a hús, és ami nagyon fontos: szaftos lett. Kellően szaftos lett.
És tudjátok, hogy mi a legnagyobb előnye ennek a húsnak? Hát az, hogy a hideg oldalast a csontról lefejtve  akár egy zsíros kenyérre is kenhetjük.... Ugye nem kell mondanom, hogy ez mennyire finom???? Pláne este....egy pohár borral.


Hozzávalók 4 személyre

- kb. 1 kg oldalas (eldarabolva)

- 2 fej lilahagyma

- 1 egész fokhagyma

- bors

- őrölt pirosparika

- őrölt kömény

- mustár

- 4 nagy sárga krumpli

- szerecsendió

- 1 tojás

- keményítő

- só

- olaj







Elkészítése:

Az oldalast előző este alaposan befűszerezzük ízlésünknek megfelelő mennyiségű borssal, pirospaprikával, köménnyel. Én alapjában mindenből 1 tk. mennyiséget veszek. Ha ezzel megvagyunk az oldalasokat vékonyan megkenjük mustárral, majd egy tároló dobozban lezárva a hűtőbe tesszük pácolódni. A sütés előtt legalább 1 órával kivesszük a hűtőből. Sózzuk meg alaposan, majd egy kiolajozott sütőtepsibe tegyük le őket. A lila hagymát és a fokhagymát pucoljuk meg, szórjuk az oldalasokra és fóliázzuk le a sütőtálat. Az előmelegített 220 fokos sütőbe tegyük be 15 percre, majd vegyük le a hőfokot 200 fokra. Újabb 15 perc elteltével vegyük le a hőfokot 160 fokra,és így süssük 2 órán át. Majd vegyük le a fóliát, és 200 fokon pirítsunk rá a húsokra. Amíg a hús sül, készítsük el a rösztit. A krumplit pucoljuk meg, majd reszeljük le egy edénybe. Alaposan sózzuk meg, majd 15-20 perc után alaposan nyomkodjuk ki a vizet belőle. Adjuk hozzá a tojást, és reszeljünk hozzá szerecsendiót. Alaposan keverjük össze, majd egy serpenyőben forrósítsunk meg kevés olajat, és tegyük bele a krumplit. Süssük közepes lángon kb. 10 percig, majd egy lapátkanállal fordítsuk meg, és a másik oldalát is süssük kb. 5-10 percig. A sütés alatt végig figyeljük, nehogy megégjen a krumpli. Sütés után a rösztiből vágjunk szeleteket, és az oldalassal együtt tálaljuk.

Tipp:
A rösztit ízesíthetjük fokhagymával, rozmaringgal, petrezselyemmel

2016. március 6., vasárnap

Fűszeres sertéstarja hagymás krumpliágyon

....vissza a hagyományos ízekhez....

..talán így is kezdhetném ezt a bejegyzést, bár azt is mondhatnám: vissza a gyökerekhez. Mármint a magyar konyha gyökeréhez.

A blog közel 2 éves fennállása óta nagyjából az úgynevezett divatos fűszerezésű ételek kerültek túlsúlyba, (gyömbér, chili, római kömény) amelyek inkább keleti, mintsem magyaros ízvilágúak. Nincs semmi bajom a magyaros ételekkel, de valljuk meg őszintén: a só, bors, pirospaprika, fokhagyma kombináción túl is van élet. De. Mivel magyarnak születtem, és gyerekkoromban sem kergetett anyukám az asztal körül akkor, ha nem ettem meg egy csípős curryt, így havonta egyszer-kétszer klasszikus magyar ételek is asztalra kerülnek nálunk. Mint ahogy éppen ma, ebédre is. Nálam a magyaros ételek általában a zsírosabb sertés alkatrészeket jelentik, úgy mint: csülök, oldalas, vagy éppen mint ma: tarja. Gyönyörű szép tarjákat kaptam tegnap a multinál, amelyeket alaposan befűszereztem, és úgy kerültek be a sütőbe, de nem önmagukban, hanem hagymás krumpliágyon. Nem szeretnék öndicséretbe kezdeni, de állítom: eddigi legjobb sült húsomat sikerült elkészítenem. Azt gondolom, hogy minél többet kísérletezünk a fűszerekkel, annál nagyobb az esély arra, hogy eltaláljuk azok arányát. Sokan azt gondolják, hogy elég csak megszórni ezzel-azzal a fűszerrel a húst, és jól van az úgy. Pedig nem. Tapasztalatom az, hogy teljesen más az íze a húsnak akkor, ha csak megszórjuk fűszerekkel, és teljesen más akkor, ha szó szerint belemasszírozzuk az ízeket, azaz a fűszereket a húsba. És ehhez jön még egy fontos tényező: az idő. A fűszereknek idő kell ahhoz, hogy a hús magába szívja az aromájukat, idő kell míg átjárják az ízek a húsokat. Éppen ezért érdemes már előző nap bepácolni a húsokat, de ha van rá mód és lehetőség, akár 2 nappal előtte is elvégezhetjük a pácolást. Bármelyik opciót is választjuk, egy valami tilos: előre sózni a húst. Ugyanis a só elvonja a hús nedvességtartalmát, ezáltal száraz lesz az. És ki szeret cipőtalpat rágni??? Én mindig 10-15 perccel a sütés előtt sózom a húst, ennyi idő elég a sónak.
Ami még feldobta ezt a sült tarját az nem volt más, mint az édesre sült koktél paradicsom. A sütés vége előtt 15 perccel tettem rá a húsokra, és a sütési idő végére egy koncentrált ízű paradicsom sült rá a húsokra, ezzel is tovább erősítve a magyaros ízeket. A kissé megpirult hagymás-fokhagymás krumplikkal együtt, a kellően szaftos tarja igazi mennyei lakomának bizonyult a húsleves után.....

Hozzávalók 2 személyre:

- 4 szelet sertéstarja

- 3 közepes sárga krumpli

- 1 fej vöröshagyma

- 3 gerezd fokhagyma

- 1 tk. őrölt kömény

- 1 tk. házi füstölt pirospaprika

- 1 tk. őrölt fekete bors

- 2 tk. fokhagyma granulátum (só nélküli)

- 2 ek. mustár

-  koktél paradicsom

- kevés olaj





 Elkészítése:

Előző este befűszerezzük a húsokat, amelyhez elkészítjük a fűszerkeveréket: pirospaprika, bors, kömény, fokhagymaport alaposan összekeverjük, majd ezzel a fűszerkeverékkel alaposan bedörzsöljük a hússzeleteket. A mustárral a húsokat vékonyan megkenjük, majd a pácolt húsokat a hűtőbe tesszük sütésig. Sütés előtt legalább 1 órával a pácolt húsokat kivesszük a hűtőből, és közvetlen a sütés előtt sózzuk. A krumplikat alaposan megmossuk, -nem pucoljuk meg- és cikkekre vágjuk. Sózzuk meg őket, majd egy vékonyan kiolajozott sütőtálba rakjuk le őket. A vöröshagymát félkarikára, a fokhagymát megroppantva a krumplihoz keverjük. Erre a hagymás-krumplis ágyra fektetjük a pácolt húsokat. Lefóliázzuk, és az előmelegített 220 fokos sütőbe tesszük. 15 perc elteltével a hőfokot levesszük 200 fokra, majd újabb 10 perc elteltével 160 fokra. Így sütjük kb. 1 órán át, majd a fóliát levesszük, és 200 fokon rágrillezünk a húsokra. Ha már pirulni kezd a húsunk, akkor megfordítjuk és a másik felére is rágrillezünk, de ekkor már a paradicsomokat is ráhelyezzük a húsokra.
Ha a húsok megpirultak, akkor  vegyük ki őket a sütőből, fóliával letakarva pihentessük és a krumplikat is grillezzük meg.

Tipp:
Tálaláskor friss petrezselyemmel, vagy -szezontól függően- aprított medvehagymával szórjuk meg.

 

2015. október 4., vasárnap

Gyrosos csirkehúsos szendvics házi sült krumplival

Gondolom nem vagyok egyedül azzal a dilemmával, hogy mit is csináljunk a maradék -vasárnapi- sült hússal, amikor már nem kívánjuk másod, pláne harmadnapos formájában. Kidobni meg hát ugye vétek.... Nos, én sokszor kerültem már ilyen helyzetbe. Szóval, erre találták ki a jó öreg szendvicset. Ebben a helyzetben egyszerűen újjá születik a sült húsunk. Ismert szakácsok, blogger kollégáknál már többször láttam ehhez hasonló szendvicseket. Úgy gondoltam, hogy én is elkészítem a mi verziónkat. Szerencsés helyzetben voltam, mert épp volt egy 1 napos ciabbatta itthon, ruccola salátánk, paradicsomunk, ezért ís gondoltam, hogy a maradékokat felhasználva dobjunk össze egy jó kis szendvicset. A csirkecombok mára voltak ütemezve, így azok frissen lettek sütve, de bőven maradt holnapra is belőlük. Házilag raktam össze egy gyros fűszerkeveréket, azzal pácoltam több órán át a combokat. A sült krumpli is "home made" volt, mint ahogy a tzatziki is. Utóbbi görög joghurttal, és mentával készült. 
A csirke bőrét sütés végén leválasztottam a húsról, és száraz serpenyőben mint a bacont, ropogóssá sütöttem. Isteni finom volt mikor ráharaptam, ráadásul a textúrák játékossága külön élmény volt.
Érdemes a krumplit sem a fagyóból kikapni, hiszen a saját magunk készített mégis csak az igazi. Én mindig sárga krumpliból sütöm a sült krumplit, a héját is rajta hagyom, mert úgy még finomabb. És tudjuk jól, hogy amúgy is a héja alatt van a vitamin. Só és bors, na meg egy jó forró sütő, és kevesebb mint egy óra alatt kész az illatos sült krumplink.
Ha még lesz hasonló kiránduló idő mint amilyen a mai napon is volt, akkor érdemes a kosárba ilyen szendvicset a bor mellé betenni, mert igazán trendi, és ami a legfontosabb: nagyon finom. Ennyi.





Hozzávalók:

- 6 db felső csirke comb

- oregánó

- őrölt római kömény

- őrölt fahéj

- őrölt piros paprika

- őrölt gyömbér

- görögszénamag

- fokhagymapor

- szerecsendió

- kakukkfű

- só

- cukor

- olaj

- kígyó uborka

- menta

- görög joghurt


Elkészítése

Elkészítjük a fűszerkeveréket. A só kivételével 1 tk. mennyiségű fűszert és cukrot veszünk alapul. Ezzel a keverékkel alaposan bedörzsöljük a combokat, majd legalább 2 órát a hűtőben pácoljuk. Sütés előtt legalább 30 perccel kivesszük a hűtőből, sózzuk a combokat, majd egy olajozott sütőtálban tesszük őket. Az előmelegített 160 fokos sütőben 1,5-2 óra alatt megsütjük őket. Amikor a combok megsültek, a bőrüket levesszük, és egy száraz serpenyőben ropogóssá sütjük. A bagettet, cibattát félbevágjuk, salátát teszünk bele és gazdagítjuk paradicsom karikával. Erre kerül a hús, majd a ropogós bőr, végül tzatzikivel megkenjünk.

Tipp:
Friss kecskesajttal tovább gazdagíthatjuk a szendvicsünket.



2015. június 6., szombat

Római köményes sertéssült spárgával és újkrumplival

Sajnos a spárga napjai megvannak számlálva, gyanítom ez lesz az idei utolsó spárgás receptem, legalábbis ami a blogba felkerül. Tegnap próbáltam a képen látható spárgából (ugyanott, ugyanattól a termelőtől) beszerezni, de a szortiment már eléggé "megfáradt" volt, így kénytelen voltam lemondani róluk. Pedig most, amikor "szánsájn van meg heppí hétvége", akkor a grillre lehetne őket kényszeríteni, hozzá pedig pácolt húst sütni, majd az egészet egybefogni egy jó pohár rozéval.
A recept elnevezésében azt írtam, hogy sertéssült, ami ugye bármilyen alkatrésze lehet a sertésnek, alias disznónak. Én a hipersuper marketban azt kértem a hölgytől, hogy olyan húst adjon, amely egy kissé zsírosabb mint a karaj, de nem annyira zsíros mint a tarja. Megállapodtunk abban, hogy akkor a karajnak azt a részét adja, amely a tarjához közelebb helyezkedik el anatómiailag a sertésen. A közel 3 órás sütés eredményeképpen egy szaftos, szálaira széteső húst kaptunk vissza a sütőből. A pácolást már előző este elvégeztem, amely a saját magam által összeállított fűszerekből állt. Ennek a keveréknek a főszereplője pedig a római kömény volt, persze módjával használtam, mivel eléggé intenzív tud lenni, ha megszalad vele az ember keze. Mivel nem grillen sütöttem a húst, így használtam füstölt paprikát is, amely kellemes füstös ízt kölcsönzött a húsnak. A spárgával nincs különösebb teendőnk, pláne a zöld spárgával. Pici sóval -amely jelen esetünkben tengeri só-, illetve kevés citromlével ízesítettem.






Hozzávalók 4 személyre

- 1 kg sertéshús (karaj vagy tarja)

- 1 kg újkrumpli

- 500 g zöld spárga

- füstölt paprikapor

- fokhagymapor

- frissen őrölt bors

- 1 tk. római kömény

- olaj


Elkészítése:

Ha sütőben sütjük a húst, akkor egészben süssük, és így pácoljuk be a fűszerekkel. Ezt a legjobb min. 4 órával a sütés előtt elvégezni. Csak a sütés előtt sózzuk meg! Egy sütőtál aljába tegyünk darabolt sárgarépát, és pucolt, darabolt vöröshagymát. Erre ültessük a fűszerezett húst, majd fedjük le alufóliával, és az előmelegített 200 fokos sütőbe tegyük be. Ezen a hőfokon süssük 30 percig, majd vegyük le a hőfokot 170 fokra, majd 30 perc elteltével újra vegyük le a hőfokot 150 fokra. Összességében így süssük kb. 3 órán keresztül, majd vegyük le a fóliát, és emeljük meg a hőfokot 180 fokra, és pirítsuk meg a húst. Ha már szép piros, takarjuk le a fóliával, és pihentessük a húst legalább 30 percig, de lehet ez az idő még több is. Ez idő alatt szépen leülepednek a húsnedvek, így igazán omlós, szaftos lesz a húsunk. Az újkrumplit főzzük elő, amikor már majdnem puha akkor vegyük ki a vízből, vágjuk félbe őket és egy serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg. Sózzuk, borsozzuk. A spárgákat mossuk meg, a fás részüknél törjük el őket, majd ugyanabban a serpenyőben mint a krumplikat, erős láng felett sóval, borssal, kevés citromlével grillezzük meg. Elég pár perc nekik, maradjon roppanós a spárga!

Tipp:
A maradék sült hús remekül fogyasztható hidegen, akár szendvicsben, vagy salátával.

2014. december 23., kedd

Erdei gombaleves krumplival




A minap Fűszermánia Gabi készítette el az ő bécsi vargányás krumplilevesét, amely engem is megihletett. Tudvalevő, hogy én nem tudok egy az egyben receptből főzni, így az övét is egy picit átalakítottam a magam ízlésének megfelelően. Az interneten is rákerestem osztrák oldalakra, hogy a "szomszédban" hogyan is készítik a wiener kartoffelsuppe mit steinpilzen -t. Mondhatom úgy is, hogy ahány ház annyi recept, de nagyjából mindegyikre hasonlít az én általam is elkészített változat.
Az én levesembe került sárga illetve fehér répa, a pikáns íz eléréséhez tárkonyecetet használtam, amelyet egy vékony tejfölös kötéssel tettem krémesebbé, végül pedig friss zöldfűszerekkel illatosítottam.
Egy ilyen tartalmas leves mellé jól passzol a sajtos vagy tepertős pogácsa, amit legközelebb én is elkészítek.







Hozzávalók:

- Szárított gomba (vargánya vagy más illatos erdei)

- 2 db közepes méretű krumpli

- 1-1 sárga vagy fehér répa

- 1 liter alaplé

- tárkonyecet (kb. 1ek.)

- babérlevél

- tejföl  (2 ek.)

- só

- friss kakukkfű és rozmaring

- olaj


Elkészítése:

A krumplikat illetve a répákat pucoljuk meg, és tetszőleges -lehetőleg egyforma- méretűre vágjuk. Egy magas falú edénybe kevés olajat melegítsünk és dobjuk rá a répákat, majd pár percig pirítsuk. Ezután öntsük fel az alaplével és adjuk hozzá a babérlevelet. Ha kell sózzuk, de vegyük figyelembe, hogy az alaplé is sós. (Én az alaplébe szoktam tenni vöröshagymát is, így ebbe a levesbe nem tettem, de aki szeretné az használhat hozzá.)
Amikor a répa mér félpuha, akkor tegyük bele a krumplit és a szárított gombákat. A gombákat előzőleg be is lehet áztatni, ebben az esetben később is beletehetjük a levesbe. Főzzük puhulásig a zöldségeket, majd tárkonyecettel állítsuk be a savanyú ízt. Érdemes többször keveset hozzátenni, mint egyszerre sokat. A főzés végén -hőkiegyenlítés után- tejföllel tegyük krémesebbé.

Tipp:
A gombához jól passzol a kakukkfű, a tálaláskor illatosíthatjuk vele a levesünket. 




2014. november 18., kedd

Töltött krumpli gombával és citrommal




Bármennyire is hihetetlen, még sosem készítettem töltött krumplit. Nem is értem az okát, hogy eddig miért is nem, hiszen a krumpli -pláne idén- olcsó, gyorsan elkészíthető és a töltelékek variációja pedig végtelen. Most is csak azért csináltam, mivel volt a hűtőben 4 db csiperke gomba, 2 csomó petrezselyem és nem szerettem volna ha végleg elfonnyadnának. Mondjuk nem a petrezselyem miatt aggódtam, mert azt több mindenben fel tudom használni, a gomba volt a dilemmám. Krémnek, levesnek kevés lett volna ez a mennyiség, így maradt a töltelék verzió. Az íre a pontot az egyik blogger társam adtam meg, aki töltött krumplit készített. Ráadásul éppen kenyeret sütöttem, tehát a sütő amúgy is "üzemelt", így nem volt kérdés: a gomba a krumplik belsejében mint töltelék búcsúzik el a földi pályájától. Nem akartam nagyon bonyolítani a történetet, fűszernek a bors-fokhagyma-petrezselyem kombinációt választottam. Mivel ez így egy picit snasszul hangzott, ezért egy kevés reszelt citromhéjjal csavartam még a történeten. Tipikusan ez az a fajta étel, amely kitűnő akár meleg vacsorára egy hűvös estén, vagy ebédre köretnek remek választás egy fűszeres sült mellé.







Hozzávalók: 

- fejenként 1 közepes méretű krumpli

- fejenként 1 db csiperke gomba

- fokhagyma

- 1 citrom

- 1 csokor petrezselyem

- só

- bors

- olívaolaj


Elkészítés:

A krumplikat alaposan mossuk meg, majd sós vízben puhulásig főzzük meg. Nem kell teljesen szétfőzni, elég addig, amíg a villával bele tudunk szúrni, de a belsejében még érezzük, hogy egy kicsit megakad. Miután ezzel megvagyunk tegyük félre pár percig hűlni. Ez idő alatt a gombákat mossuk meg, majd aprítsuk fel egészen apróra. Egy serpenyőben az olivaolajat melegítsünk fel, és adjuk hozzá a gombákat, sózzuk és borsozzuk. Miután levet engedett adjuk hozzá a nagyon finomra vágott/reszelt fokhagymát. Keverjük el, és közepes lángon addig pároljuk a gombát míg a levét elfővi. Ha ezzel megvagyunk, akkor a krumplikat vágjuk félbe és óvatosan, hogy a héjukat ne szakítsuk el, a belsejüket kaparjuk ki egy keverőtálba. Ehhez adjuk a gombapépet, a finomra aprított petrezselymet és egy alaposan megmosott citrom lereszelt héját. Ezt a tölteléket alaposan dolgozzuk össze, majd töltsük vissza a krumplikba. Egy kiolajozott hőálló edénybe helyezzük a krumplikat, tetejüket csorgassuk meg olivaolajjal, és az előmelegített 180 fokos sütőben kb. 20 perc alatt süssük meg. Tálalkáskor tejfölt és friss petrezselymet adhatunk még hozzá.

Tipp:
Ha valaki szeretné, akkor reszeljen a krumplik tetejére sajtot is.

    



2014. november 16., vasárnap

Csőben sütött kecskesajtos-diós sütőtök



Nem múlhat el hét, hogy valamilyen sütőtökös ételt ne készítsek. Sokszor fejben rakok össze egy-egy receptet, aztán van úgy, hogy nem lesz belőle semmi, és ad hoc jelleggel egy másik verzió kerekedik ki az eredetileg eltervezett helyett. Ez többnyire akkor van így, amikor az üzletben valamilyen "fain" alapanyagot tudok jó áron beszerezni, jelen esetben a füstölt kecskesajtot. Dió van bőven itthon, a kecskesajt meg szereti a diót, így ez a párosítás adott volt. Persze pici aggályom azért volt, mégpedig az, hogy a sütőtök a füstölt kecskesajttal mennyire fog jól működni. De szerencsém volt, mivel egyrészt a tök nem volt túl édes,-ezt ugye előre nem tudja az ember- másfelől a kecskesajt sem volt túl intenzíven füstös. A fűszernek használt zsálya pedig szerintem eleve jól passzol a sütőtökkel, tehát nagy reményekkel vágtam bele késemmel a sütőtökbe. Azaz, nem is a késemmel, de ezt majd lentebb úgy is olvassátok..





Hozzávalók:

- 1 kisebb sütőtök

- 2-3 db közepes krumpli

- 2 marék dióbél

- 10 dkg füstölt kecskesajt

- 200ml tejszín

- 3-4 szál zsályalevél

- só

- bors

- vaj



Elkészítés:

A sütőtök hosszabbik részét vágjuk le, pucoljuk meg. A krumplikat szintén pucoljuk meg. A sütőtököt és a krumplikat egy mandolin szeletelő segítségével szeljük karikára úgy, mintha házi chipset készítenénk, azaz kb. 2-3 mm vastagságúra. A diókat morzsoljuk össze, vagy késsel szaladjunk át rajta, nem kell finomra vágni. Ha ezzel megvagyunk, akkor egy hőálló tálat kenjük ki vékonyan vajjal, (esetleg morzsázhatjuk is) és kezdjük el a rétegezést, úgy mint ha rakott krumplit készítenénk. Kezdjük a krumplival, majd sózzuk-borsozzuk meg, erre helyezzük rá a sütőtökök chipseket, majd szórjuk meg dióval. Ezt a rétegezést addig végezzük amíg a tálunk pereiméig érünk. Ekkor dióval és a zsályalevelekkel zárjuk le a réteget, és öntsük a tejszínt a sütőtökös-krumplis-diós rétegre. Reszeljük rá a kecskesajtot, és vajdarabkákat is tegyünk rá. Az előmelegített 200 fokos sütőben kb. 50 perc alatt süssük meg, az utolsó 5-10 percben piríthatjuk is, hogy szép színe legyen.

Tipp:
Tehetünk a rétegek közé is aprított zsályát, esetleg rozmaringot vagy kakukkfűvel is kísérletezhetünk. Ha valaki nem szereti a kecskesajtot, akkor feta sajttal is elkészítheti ezt az ételt.

2014. október 23., csütörtök

Vajas rozmaringos csirkemell, zelleres krumplipürével




Ezt az ételt a "mi van a spejzban" történet szülte. Azt láttam, hogy a hűtőben 3 egész mellfilé várja földi életének utolsó felvonását, de azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen formában. Szóba került a gyrostól kezdve a töltött csirkemellig minden, de valahogy semmire se tudtam azt mondani, hogy hűűűű de megkívánnám. A spejzban -lévén hét eleje volt- pár szem krumpli, gyökérzöldség, saláta, hagymák, paprika és paradicsom, no és egy fél zeller képviselte a zöldség szekciót. És ekkor jött az Isteni szikra, mi lenne ha a fél zellerből és a pár szem krumpliból csinálnék pürét egy kis vajjal és petrezselyemmel, a csirkét pedig a rozmaring-fokhagyma duo kísérné utolsó földi útjára. Aki(k) olvassák a blogomat ők tudják, hogy általában én az alacsony hőmérsékleten való sütés mellett kardoskodom, és ez most is így volt. Ettől (is) maradt "szaftos" és omlós a hús, no meg a vajtól. És bizton állítom, hogy életem egyik legjobb rozmaringos csirkéjét, illetve püréjét sikerült elkészítenem. Ezt egyrészt onnan tudom, hogy Andi 2x is evett ebből az ételből, másfelől Bobek macska is repetáért nyávogott. Kell ennél több visszajelzés?






Rozmaringos csirkemellfilé 

- csirkemellfilé

- friss rozmaring

- fokhagyma

- só

- bors

- olaj+vaj

Zelleres krumplipüré

- zellergumó

- krumpli

- só

- vaj


A csirkemellfiléket az esetleges lógó "cafatoktól" megszabadítjuk, megmossuk majd megtöröljük. Egy sütőtálat vékonyan olajjal kikenünk, majd -és most tessék figyelni, bár lehet nem lesz új amit írok- megsózzuk és borsozzuk ezt az olajat. Erre helyezzük rá a melleket, amelyeket felülről is megsózunk és friss, aprított rozmaringot nyomkodunk rájuk. A sütőtálba még 1-2 gerezd összenyomkodott fokhagymát is teszünk, és kevés folyadékot öntünk a mellek alá. A csirkék tetejére 1-1 darabka vajat is teszünk, és alufóliával letakarva az előmelegített 140 fokos sütőbe kb. 1-1,5 óra alatt megsütöm. Az utolsó 30 percben gyakran locsolgatom a vajas-fokhagymás lével, ez segít abban, hogy ne száradjon ki a mellünk. A sütési idő függ a mellek vastagságától is, ezt vegyük figyelembe. Amíg a hús sül, addig a megpucolt és apró kockákra vágott zellert és krumplikat sós vízben puhára főzzük, végül pürésítjük és egy kevés vajjal montírozzuk.

Tipp:
A zelleres krumplipürébe adhatunk friss aprított petrezselymet is, amely mind színben, mind ízben feldobja a köretünket. 




2014. szeptember 23., kedd

Konfitált sertéskaraj zsályával, és krumplipuffanccsal





A karaj az egyik legnemesebb és egyben a legkényesebb (sütés szempontjából) része a sertésnek. Halálos áldozattá válik karajunk abban az esetben ha klopfoljuk, (helyette inkább ha már muszáj, inkább tenyérrel lapogassuk meg), ha natúr szeletként oldalanként több mint 1-1 percnél tovább sütjük teflonon, illetve szintén kiszárad(hat) ha nagyon vékonyra szeljük. Klasszikusan, rántva végzi földi pályafutását ez az "alkatrész" a legtöbb konyhában, és mivel száraz húsról beszélünk, így a sütés -elvileg- kizárt. De.... Létezik egy olyan sütési mód, amellyel kíméletesen tudjuk megsütni, és mondhatjuk, hogy "vaj puha" lesz a húsunk. Ezt a sütési módot konfitálásnak hívunk. Korábban ebben a bejegyzésemben már írtam a konfitálásról. Alapvetően 3 dolog kell a konfitáláshoz, mégpedig a bő zsiradék, alacsony sütési hőmérséklet (max. 120 fok) és nem utolsó sorban a türelem.





Konfitált sertéskaraj

- Sertéskaraj

- zsír (!)

- mustár

- 1 egész fej fokhagyma

- zsálya

- kakukkfű (opcionális)

- só

- bors

Nem véletlenül tettem a zsír mellé felkiáltójelet. Ha sertést konfitálunk szentségtörést követnénk el, amennyiben olajat használnánk. Persze ha valaki ragaszkodik az olajhoz... A recept elkészítése nem igényel különösebb nagy előkészületet. Szerencsésebb ha mi magunk szeljünk fel a karajt, hiszen ebben az esetben a szeleteket vastagabbakra is szelhetjük, így garantáltabb a "szaftos" végeredmény. A zsír mennyisége függ a szeletek számától, vastagságától, a lényeg az, hogy ellepje a húsokat a zsiradék. Ha felszeltük a karajokat, akkor nagyon vékonyan mustárral bekenjük őket, és a reszelt, vagy aprított fokhagymákkal jól bedörzsöljük őket. Érdemes picit pácolni, de ez el is hagyható. Az időközben felolvasztott zsiradékba helyezzük a szeleteket, és csak ekkor sózzuk, borsozzuk meg őket. A szeletek tetejére 1-1 kisebb zsálya levelet helyezünk el, fokhagymákat is tehetünk még rá, és/vagy közvetlenül a zsiradékba is. Mivel nekem volt kakukkfüvem is, így 2 kisebb ágat is helyeztem a húsokra. Fólia alatt 110 fokos sütőben 1-1,5 óra alatt megsütjük a húsokat. Ez függ a szeletek vastagságától, a sütőnk teljesítményétől. Érdemes 1 óra elteltével egy db húst kivenni, és vágás után ellenőrizni a húsunk állagát. Amit nem javaslok, az az, hogy a sütés végén rápirítsunk a húsra, mert gyakorlatilag kárba vész a munkák, hiszen ugyan színe lesz a húsnak, de azonnal ki is szárad(hat).

Krumplipuffanccs

- 3 + 3 nagyobb főzni való krumpli

-

- bors

- őrölt szerecsendió

- 1 tojás

Ezt a puffancsot Anne Burrell-nél láttam, és emlékezetből készítettem el, remélem nem felejtettem ki semmit belőle. Ha jól dolgozunk, akkor a sütés végén kívül egy ropogós, belül pedig egy krémesen lágy puffancsot kapunk. A krumplik felét hájastól feltesszük puhulásig főni, majd lehetőség szerint még melegen megpucoljuk, és egy krumplinyomó segítségével áttörjük őket. A másik 3 krumplit nyersen megpucoljuk és egy reszelő segítségével egy tálba reszeljük. Sózzuk és pár percig állni hagyjuk, majd a jól kinyomkodott krumplireszeléket az áttört krumplihoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük, és a tojás hozzáadását követően jól összedolgozzuk a krumplit. Az így kapott masszánkból kb. tenyérnyi korongokat formázunk és forró, bő olajban mindkét oldalon aranybarnára megsütjük a puffancsokat. Érdemes egy próbasütést végezni, nekem az első szétesett a megfordítás során, ezért picivel több olajjal és magasabb hőfokon sütöttem a többit, nálam ez vált be. Legközelebb kipróbálom a sütőben, szerintem az is tökéletes. 

Tipp:
A krumplihoz adhatunk valamilyen zöldfűszert, (rozmaring, petrezselyem) esetleg valamilyen mártogatóst is készíthetünk, így a megmaradt puffancsokat külön is ehetjük.

2014. szeptember 17., szerda

Paprikás krumpli, a saját értelmezésem szerint






Nem is tudom megmondani az idejét, hogy mikor ettem utoljára paprikás krumplit. Csinálni meg talán sosem csináltam. Mielőtt bárki is azt gondolná, hogy kizárólag kagylót, bélszínt és efféle ételeket eszem, eszünk mindennap, az messze jár az igazságtól. Egyszerűen nem is jutott eddig az eszembe. Most is csak azért, mert elkezdtem fejben "játszani" az ételek újraértelmezésével, mint pl. a rakott krumpli újragondolásával, és ebből már csak egy lépés volt a paprikás krumpli. Mostanság divatos is a régi ételek újraértelmezése. Szerény véleményem szerint akkor szabad valamit újragondolni, ha az alapaktól egyáltalán nem térünk el, meghagyjuk azokat az ízeket amelyek arra az ételre abszolút jellemzőek. Jelen esetben -talán- a textúrával játszottam egy picit, és büszkén tettem le az asztalra, mint életem első újragondolt ételét.







Paprikás krumpli

- 3 db közepes méretű főzni való krumpli

- 2 db lecsó paprika

- 2 db paradicsom

- 1 nagyobb fej vöröshagyma

- 2 gerezd fokhagyma

- 1 tk. őrölt pirospaprika

- őrölt kömény

- házi, vagy jó minőségű "bolti" füstölt kolbász

- só

- bors

- zsír


Ezt az ételt végtelenül egyszerű elkészíteni. Gyakorlatilag egy lecsós alapot készítünk. A zsíron vagy az olajon az aprított fokhagymát és a vöröshagymát megfuttatjuk, majd mikor üvegesre párolódott akkor megsózzuk, és a lángról félrehúzva az őrölt pirospaprikával megszórjuk. A paprika színe zsírban, zsiradékban oldódik, de vigyázzunk nehogy megégjen, ezért érdemes egy löttyintésnyi vizet azután hozzáadni, miután elkevertük a zsiradékkal és kiadta színét. A paradicsomokat cikkekre, a kicsumázott paprikákat félkarikákra vágjuk, és hozzáadjuk a hagymás-pirospaprikás alapunkhoz. Ekkor adjuk hozzá a többi fűszert is. A kömény szerintem meghatározó fűszer ebben az ételben, így érdemes bátran használni, de inkább 2x adjunk belőle keveset, mint egyszer sokat. Közepes lángon, fedő alatt kb. 30 perc alatt megpuhul a paprika, és a paradicsom is összeesik. Ha kevés a folyadék akkor azt pótoljuk, de ügyeljünk arra, hogy nem levest készítünk, a végeredménynek egy lecsómártásnak kell lennie. Ez idő alatt egy lábasban vizet teszünk fel, adunk hozzá sót, és a megpucolt, tetszés szerinti méretűre vágott krumplikat megfőzzük benne. A kolbászokat megszabadítjuk a héjuktól, karikákra vágjuk és egy serpenyőben zsiradék nélkül kisütjük. A megsült kolbászkarikákat egy konyhai papírtörlőre tesszük, amellyel az esetlegesen visszamaradt zsírcseppeket leitatjuk. Miután a lecsónk elkészült, egy botturmix segítségével pürésítjük, ez lesz tulajdonképpen az alapja a krumplinak, erre emeletszerűen rakunk a megfőtt krumplikból, és a tetejére halmozzuk a kolbászkarikákat.

Tipp:
Dekorálhatjuk apróra vágott zöldpaprikával, és a kisült kolbászok zsírjával is meglocsolhatjuk a lecsónkat.

2014. augusztus 26., kedd

Mediterrán rétes krumplival, és cukkinivel




Szeretjük a rétest. Édesen és sósan egyaránt. Most egy sós változatot készítettem el, amolyan mediterrán stílusban. Kitűnő meleg vacsorának, vagy egy vendégváró ételnek is, és gyakorlatilag azt teszünk bele amit csak akarunk, vagy amit találunk a hűtőben. Amolyan spejz étel ez. Előre szólok, hogy érdemes többet készíteni, mert kapós. Legalábbis nálunk az volt.


Mediterrán rétes krumplival és cukkinivel







- 1 csomag réteslap

- 1 cukkini

- 3 kisebb krumpli

- feta sajt

- szárított paradicsom

- 1 db kápia paprika

- 2 gerezd fokhagyma

- 1 vöröshagyma

- bazsalikom

- oregánó

- petrezselyem

- tojás

- olívaolaj

- só

- bors

A krumplit megpucoljuk és kisebb kockákra vágjuk, majd feltesszük főni, de csak addig főzzük amíg éppen megpuhul. A hagymákat apróra vágjuk, és olívaolajon megdinszteljük. Ehhez adjuk a krumpli méretével megegyező méretűre vágott cukkinit és ress, ropogós állagúra pirítjuk. Amikor ezzel megvagyunk, azután keverőtálban a paradicsomot, a fetasajtot, a kockára vágott paprikát, és a hagymás cukkinit óvatosan összekeverjük, majd sóval, borssal és az aprított zöld fűszerekkel fűszerezzük.
A réteslapokat a szokásos módon megkenjük olvasztott vajjal, és 2 lapot leterítünk. Erre tesszük a tölteléket, majd egy darab réteslappal lefedjük, és felgörgetjük. Megkenjük tojással, és a 180 fokos előre melegített sütőben kb. 30 perc alatt szép aranybarnára sütjük.

Tipp:
Grillezett citrommal és cukkini karikákkal is tálalhatjuk.

2014. augusztus 16., szombat

Gomba sütőpapírban sütve




Szeretem az olyan ételeket amelyek olyanok, hogy egybe kell csak pakolni a nyers hozzávalókat, és a sütőben majd jól összesülnek. Ez az étel ilyen, ráadásul húsmentes, így vegetáriánusok is elkészíthetik. Tökéletes önálló, látványos fogás így sütőpapírban tálalva, vagy ha valaki szeretné akár sültek mellé köretnek is tökéletes. Bevallom nagyon szeretem a gombát. Mindegy milyen, csak gomba legyen. Ennyi eső, mint amennyi idén nyáron esett, szerintem gomba nő még ott is, ahol sosem láttak. Gondolom ezért szólt a héten a sógorom, hogy tud hozatni valakivel vargányát nagyon "fain" áron. Aztán valahogy nem érkezett meg a vargánya. Viszont én már teljesen beleéltem magam ebbe a receptbe, amelyet eredetileg vargányából szerettem volna elkészíteni, de végül is apró csiperkét válogattam a zöldségesnél. És nem bántam meg.

Gomba sütőpapírban sütve


- 5 szem közepes méretű burgonya

- 8 db apró csiperke vagy bármilyen friss gomba

- 2 gerezd fokhagyma

- tejszín

- száraz fehérbor

- friss zöld fűszerek (petrezselyem, zsálya, rozmaring, kakukkfű, bazsalikom)

- vaj

- só, bors

A nyers héjas burgonyákat kb. 1cm-es karikákra vágjuk. A gombákat negyedeljük, esetleg felezzük. Egy tálban a krumplikat a gombákkal, a 2-3 ek. tejszínnel az 1dl borral, a sóval, borssal és a reszelt fokhagymával összekeverjük. A sütőpapírok közepére egy evőkanállal tenyérnyi mennyiséget halmozunk a krumplis-gombás tejszínes keverékből, és erre tépkedünk a friss zöld fűszerekből. Végül egy darabka vajat is teszünk a tetejére, hogy finom szaftunk legyen a sütés végére. A sütőpapír 4 sarkát összecsíptetve csomagokat készítünk, és madzaggal  jól megkötjük. A 180 fokos előmelegített sütőben 50 perc alatt megsütjük a csomagokat. A sütőből kivéve rövid pihentetés után bontsuk csak ki a csomagokat, ügyelve arra nehogy a csomagokból kiszabaduló forró gőz megégesse a kezünket.
Egy pohár Chardonnay igyunk hozzá és tökéletesen kerek lesz a világ! 

Tipp:
Fehér bor helyett használhatunk száraz pezsgőt is.


2014. július 31., csütörtök

Halfasírozott mediterrán krumplisalátával





Napok óta készültem erre az ételre, mondhatom úgy is ezzel keltem ezzel feküdtem. Soha nem ettem és nem is készítettem halfasírozottat, sőt csak pár hónapja eszem rendszeresen halat is. Lévén, hogy nyár van így adott volt, hogy valamilyen salátát készítek mellé. Egy korábbi blog bejegyzésemben írtam arról, hogy mostanában rendszeresen aszalok paradicsomot, így adott volt, hogy ha már tengeri halból készült a fasírozott, akkor legyen valamilyen mediterrán jellegű saláta hozzá. A végeredmény pedig különböző kontrasztok és textúrák találkozása a tányéron. Ilyen volt például a pikáns, savanykás saláta ecet találkozása az édes szárított paradicsommal, vagy a lágy halfasírozott találkozása az éppen puhára főtt krumplival és az olívabogyóval.

Halfasírozott mediterrán krumplisalátával

A fasírozotthoz:

- 50 dkg Tilápia vagy bármilyen tengeri hal

- 1 db citrom

- gyömbér

- petrezselyem

- fokhagyma

- 1 db tojás

- zsemlemorzsa

A krumplisalátához:

- 4 db új krumpli (közepes méretű)

- olajbogyó

- szárított paradicsom

- lila hagyma

- saláta ecet

- olíva olaj

- kapor

- petrezselyem

A kiolvasztott halat egy éles késsel majdnem pépes állagúra aprítom, az a jó ha picit azért még darabos a textúrája. Egy keverőtálba kerül a "darált" hal, a tojás, egy jól megmosott és szárazra törölt citrom lereszelt héja és pár csepp leve, egy kisebb fokhagyma szintén lereszelve, és egy kb. teáskanálnyi reszelt gyömbér. Ezt a masszát jól összekeverem friss petrezselyemmel, kevés sóval fűszerezem és annyi zsemlemorzsával amennyit felvesz. Pihentetem, majd átkeverem újra. Ha kell még zsemlemorzsát adhatunk hozzá. Vizes kézzel gombócokat formázunk majd ellapogatjuk és egy sütőpapírral kibélelt sütőtálcára tesszük a fasírtjainkat. A tetejüket megszórjuk zsemlemorzsával és pár csepp olívaolajjal. Előmelegített 180 fokos sütőben kb. 50 percig sütjük, az utolsó 10 percben 200 fokon rágrillezünk, hogy ropogós legyen a halpogácsa. Amíg sül a hal, elkészítjük a krumplisalátát. A krumplikat megpucoljuk, és kisebb kockákra vágjuk. Ezután sós vízben puhulásig főzzük. Vigyázzunk arra, nehogy túl puha legyen mert akkor széttörik a krumpli a saláta összeállításakor.
A megfőtt lecsöpögtetett krumplihoz egy keverőtálba hozzáadjuk az olívabogyókat, a szárított paradicsomokat, az apróra vágott lila hagymát és a friss aprított petrezselymet és a kaprot. Az 1 rész saláta ecetből és a 3 rész olíva olajból elkészítjük az öntetünket amit csak közvetlenül a tálaláskor adunk a krumplisalátához.

Tipp:
A salátaöntethez adhatunk szárított oregánót, bazsalikomot és pár csepp citromlevet, így erősítve a mediterrán ízvilágot.