A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 13., csütörtök

Indiai paradicsomos csicseriborsó ragu csapatival

.... még mindig imádom a fűszeres, indiai vagy az ahhoz nagyon hasonló ételeket....

Több heti kihagyás után újra fakanalat fogtam, és újra blogolok. Pontosabban az eltelt hetekben is főztem, de szándékosan nem blogra valót. Egyfelől úgy éreztem, hogy kellett egy kis szünet, másfelől (pozitív) változások történtek az életemben amelyek lekötötték az időm nagy részét. 
A héten szabadságon vagyunk, így minden együtt volt arra, hogy az új konyhában tevékenykedjek. Mivel a héten többnyire 30 fok felett volt a hőmérséklet, így nem szándékoztam több órát a konyhában izzadni, így mindenképpen valamilyen egytálételben gondolkoztam. A költözés során a konyhai/spejzi termékek, polcok/szekrények mélyén meglapuló fel nem használt konzervek, tartós alapanyagok ráébresztettek arra, hogy ezekkel bizony ideje kezdeni valamit. Találtam egy flakon barna mártást, amely mivel a szav. ideje lejárt, elköszöntem, de például a csicseriborsó még felhasználható volt. Itt jött a képbe, hogy akkor ne tartogassuk tovább. Friss paradicsomunk a kertből folyamatosan van, de a biztonság kedvéért mindig tartok polcon konzerv paradicsomot, vagy üveges passatát. Idén elég édes paradicsomok nőnek a kertben, így nagy örömmel használtam fel néhány szemet ehhez az indiai csicseriborsó raguhoz. De annyi nem volt most, hogy egy az egyben friss paradicsommal dolgozzak, így egy doboz hámozott bio paradicsom konzervet is bevetettem. Na, meg amit találtam. Volt 3 szál megfáradt sárgarépa, (kidobni nem akartam), így azt is belefőztem a raguba. A hűtő mélyén találtam pár szem padron paprikát is amelyet hetekkel ezelőtt vettem, hogy megsüssem/töltsem, de nem került rá sor, így néhány darabot beleaprítottam ebbe a raguba. Valamint a főzés végén a csicseriborsót, és kb. 1 marék spenótot, amelyet direkt ehhez a recepthez vettünk. 
Mivel ez amolyan "tunkolós" étel, ezért arra gondoltam, készítek hozzá csapatit (lepény kenyér) amelyet megbolondítottam kevés római köménnyel. Inkább úgy fogalmaznék: megillatosítottam, hiszen óvatosan kell ezzel a fűszerrel bánni, mert nagyon erős, így tényleg csak 1 csipetnyit használtam belőle.
Egy óra alatt elkészültem ezzel az illatos-fűszeres egytálétellel, amely akár vacsorára is megállná a helyét.




 Hozzávalók 4 személyre

- 1 üveg csicseriborsó

- 1 konzerv hámozott/darabolt paradicsom

- 3-4 db friss paradicsom

- 1 fej vöröshagyma

- 3 gerezd fokhagyma

- 2-3 db padron paprika (elhagyható)

- 2-3 szál kisebb sárgarépa

- 2 marék friss spenót

- kb. 3 tk. indiai fűszerkeverék (én tekerőset vettem, így intenzívebb)

- olaj

- só

Csapati

- kb. 180 g liszt

- 1dl langyos víz

- csipet őrölt római kömény

- só




Elkészítése

A raguhoz egy mélyebb falu edényben kevés olajon dinszteljük meg az aprított vöröshagymát, majd az aprított, -esetleg- reszelt sárgarépát is. Ha ezzel megvagyunk, adjuk hozzá a szintén aprított fokhagymákat, alaposan keverjük el, és adjuk hozzá a konzerv paradicsomot, majd ugyanannyi vizet (kimossuk a konzerv dobozt). Forraljuk fel, majd fedő alatt alacsony láng felett főzzük kb. 1 órát. Félidőben adjuk hozzá a friss, darabolt paradicsomot, a darabolt paprikát. A főzés alatt fokozatosan adjuk hozzá az indiai fűszerkeveréket, kinek-kinek a szája szerint legyen fűszeres. A főzési idő vége előtt kb. 10 perccel adjuk hozzá a csicseriborsót, keverjük el a fűszeres paradicsomos raguval, és pár perccel ezután adjuk hozzá a megmosott spenót leveleket. Keverjük el, és zárjuk el a lángot, majd fedő alatt pár percig hagyjuk pihenni a ragut. Ez idő alatt összeesik a spenót. A csapatihoz a lisztet a sóval, a csipetnyi római köménnyel, valamint a vízzel gyúrjuk össze (lágy, de formázható tésztát kell kapni) és fedjük le egy konyharuhával. Pihentessük kb. 1 órát. A tésztából gombócokat formáljuk, és egy lisztezett deszkán próbáljunk korongokat formázni belőle. Száraz, forró serpenyőben süssük meg oldalanként kb. 2 percig, (akkor jó, ha megfeketedik itt-ott).
Tipp:

Ugyan ez egy egytálétel, de pl. egy szelet marhahús (steak) mellé is adhatjuk, mint köretet.

2017. április 6., csütörtök

Citromos-sörös sült csirkecomb, spenótos rizzsel

.... különösen örülök, ha egy fejben összerakott recept pont olyanra sikeredik, mint amilyennek elterveztem...

És ez pont ilyen lett. Mit ilyen? Még jobb is! Annyira kellemesen citromos, zöldfűszeres és nagyon szaftos, omlós lett a csirkecomb, hogy szinte percekig dicsértem magam. Pedig ezt nem szoktam, mert tudjuk: az szagos... de nem ez a csirke! Valahogy sikerült eltalálnom a fűszerezést, a só és a citrom arányát, és a sör sem lett tolakodó, annak ellenére sem, hogy eleinte még sokalltam is azt a közel 2dl-nyi menyiséget, amelyet hozzáöntöttem a sütés előtt. Az is igaz, hogy egy nagyon finom, prémium sört használtam a sütéshez, amelynek nem túl erősen kesernyés az íze. Ami abszolút jót tett a húsnak, az a pácolás. Már a pácolásnál használtam egy kevés citromot, hogy a savak könnyebben marják meg a húst, és ezáltal juttatják bele a fűszerek ízeit. Alapjában egy Provence-i fűszeres keveréket készítettem. Kakukkfű, rozmaring, levendula (ezzel csak óvatosan) és turbolyát, valamint fokhagymát és az előbb említett citromlevet használtam. Egy éjszakán át álltak a combok a pácban, amelybe kevés sót is tettem, illetve frissen őrölt borsot is. Szokás szerint hosszú órákon át, alacsony hőfokon sütöttem a csirkecombokat, amelyek meghálálták ezt a törődést. 
Tudom, hogy sokan még mindig megkérdezik: miért van értelme 2-3 órán át 130-150 fokon sütni a csirkecombot. Nos, nekik újra csak azt tudom felelni: próbálják ki, és többet nem fogják megkérdezni....
Mivel alapjában a csirke egészséges(ebb), így azt gondolom a köretnek is annak kell lennie. Kimondottan ehhez a recepthez vettem egy három fajta rizsből álló keveréket, amelyet még feldobtam friss spenóttal is. Könnyű ebéd, vagy vacsora lehet ez az étel, amelynek az egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell vele sokat foglalkozni.

Hozzávalók 4 személyre

- személyenként 1 egész csirkecomb

- 2dl sör (lehetőleg világos)

- 1 egész citrom

- 2 gerezd fokhagyma

- 1tk. szárított rozmaring

- 1 tk. szárított kakukkfű

- 1 tk. fokhagymapor

- 1 tk. turbolya

- egy csipet szárított levendula

- só

- frissen őrölt feketebors

- rizs

- friss spenót





Elkészítése

A fűszereket egy keverőtálban kevés sóval, frissen őrölt borssal és egy fél citrom levével elkeverünk. Ezzel a fűszerkeverékkel alaposan bedörzsöljük a csirkecombokat. Egy jól záródó tálban vagy edényben 3-4 órán át pácoljuk a combokat. Sütés előtt legalább 1 órával vegyük ki a hűtőből a combokat. Egy sütőtálba helyezzük át a combokat, a bőrös oldalát sózzuk meg, majd 1-2 gerezd fokhagymát helyezzünk bele a sütőtálba. Öntsük a sört a csirkecombok alá, (kevés vizet is) majd karikázzuk fel az alaposan megmosott citromot, és minden egyes combra helyezzünk rá 1-1 citromkarikát. Ha kisebb a citrom, vagy nagyobb a csirkecomb, akkor akár 2db citromkarikát is használhatunk. Ezután fóliázzuk le a sütőtálat, és az előmelegített 220 fokos sütőbe tegyük be a húst, majd 20 perc elteltével vegyük le a hőfokot 190 fokra, majd újabb 10 perc elteltével 150 fokra. Ezen a hőfokon süssük a combokat kb. 1,5 órán át, majd fólia nélkül -időszakos locsolgatás mellett- újabb 1 órán át. Végül emeljük fel a hőfokot 180-200 fokra, és pirítsuk meg a combok bőrét. A rizst főzzük ki, majd a forró rizshez keverjük hozzá az aprított spenótot, vagy a bébi spenótot. A rizs hője elég a spenót megfonnyasztásához.
Tálaláskor a leszűrt pecsenyelével gazdagon locsoljuk meg a csirkecombokat és a spenótos rizzsel tálaljuk.

Tipp:
A pácolás során érdemes a csirke bőre alá juttatni a fűszerkeverékből, ezáltal megóvjuk a fűszereket a megégéstől.

2017. január 23., hétfő

Háromsajtos-spenótos gombóc

...amikor kifogyunk az ötletekből, akkor jönnek a legjobbak....

Pláne ha felcsapunk egy jó szakácskönyvet. Nos, velem pont ez történt az elmúlt napokban. Bevallom őszintén: kifogytam az ötletekből ami a főzést illeti, de úgyis mondhatnám: alkotói válságban szenvedtem. Annyit pontosítanék, hogy alapjából lett volna egy-két ötletem, de ezek többnyire halas receptek lennének, viszont pont olyan halat nem kaptam, ami kellett volna. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Miért van az, hogy egy multiban lehet 2-3 fajta (csomagolású) pangasius filét kapni, de mondjuk jobbfajta tőkehalat, uram 'bocsá pl. vajhalat pedig nem? Vagy például süllőt? A pontypatkó pedig nem vonz. Mert azt lehet kapni. Na jó, ez lehet, hogy az én egyéni problémám, de akkor is, na.... Szóval így kerültem alkotói válságba. Aztán Andi javasolta, hogy a decemberben "kiváltott" (pontokért) Széll Tamás, Mautner Zsófi féle "Lidl" szakácskönyvet lapozgassam át, hátha találok benne valamit. És bizony találtam, nem is egyet. Viszont pont ezt a spenótos gombócot találtam meg először, ami elnyerte a tetszésemet. Eredetileg Tiroli spenótos-sajtos gombóc néven "anyakönyvezték", de mivel én nem kaptam Bergkäse-t, azaz hegyi sajtot, így változtattam rajta, és részben azzal dolgoztam amim volt. Kiegészítve a halas beszerzési tapasztalatomat, szintén megjegyezném: illene ha más nem, az osztrák tulajdonban lévő multinak (Spar) az üzleteiben legalább egyfajta, eredeti osztrák Bergkäse-t tartani. Biztos, hogy az Interspar van, -vagy elvileg van- de gondolok arra, hogy pl. itt Tatán, 3 Spar is van, de nem lehet kapni egyikben sem. Pedig biztos, hogy nem csak egyedül vagyok, aki szeretne a trappista, gouda, füstölt sajtok tömkelegén átlátni, azaz vásárolni -akár- ilyen sajtot is.
Mivel nem kaptam Bergkäse-t, így arra jutottam, hogy juh vagy kecskesajtot veszek, és azzal egészítem ki a mozzarella sajtomat. Viszont Andi nem szereti az aromásabb sajtokat, így azt találtam ki, hogy többfajta sajtot, -jelen esetben- három sajtból készíteném el ezt az étel. A harmadik a kecskesajt lett, amit magamnak reszeltem rá a tálaláskor. A mozzarella adott volt, és mivel Andi minden aromás sajtot kizár, -kivéve a camambert és társait-, így esett a választás egy prémium kategóriájú brie sajtra. És be kell vallanom: nem volt rossz döntés. A spenót ízét kellemesen kiegészíti. Magamnak sikerül venni egy darab kemény, reszelhető kecskesajtot, ami -szerintem- még jobban kiegészítette a spenót ízét. Ami viszont abszolút elengedhetetlen, -ha más nem a textúrák játéka miatt-, az a ropogósra sütött bacon. Ezt vétek kihagyni. Ízben is, állagában is sokat tesz hozzá az ízekhez. Ennek az ételnek az egyik legnagyobb előnye, hogy ha marad szikkadt kenyerünk (nem a bóóóóti felfújt, mert azt nem szabad megvenni) akkor azt ebbe a receptbe tökéletesen tudjuk hasznosítani. És pont ez a lényeg. A maradék, jelen esetben a  többnapos kenyér ésszerű felhasználása. 
Mivel ez az étel eléggé laktató, így egy leves után bőségesen elég második fogásnak, vagy önálló ételnek meleg vacsorára is megállja a helyét.

Hozzávalók 4 személyre

- 300 g aprított/leveles spenót

5 szelet kenyér

- kb. 3-4 dl tej

- 4 szál újhagyma

- 2 gerezd fokhagyma

- 200 g szeletelt bacon

- 100 g mozzarella

- 125 g brie sajt

- 100 g kecskesajt (reszelhető)

- 1 ek. vaj

- 2 tojás

- őrölt szerecsendió

- só

- bors

- liszt





Elkészítése

A kenyér szeleteket felkockázzuk, ha nem elég száraz, akkor sütőben 50-70 fokon kiszárítjuk. Egy keverő tálba tesszük a kenyérkockákat, és a langyos tejjel felöntjük. Egy mélyebb falú edényben vajat olvasztunk és a karikára vágott újhagymát, fokhagymát rádobjuk. Sózzuk meg, és pár perc után adjuk hozzá a fagyasztott/friss spenótot. Ha fagyasztott spenóttal dolgozunk, addig pároljuk, amíg teljesen fel nem olvad. Sózzuk, borsozzuk, és a frissen reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Ha ezzel megvagyunk, akkor adjuk hozzá az áztatott kenyérkockákhoz. Ha a spenót kihűlt, akkor adjuk hozzá a sajtokat, és a 2 tojást, lisztet, és alaposan keverjük össze. Annyi lisztet adjunk hozzá, hogy egy kellemesen lágy masszát kapjunk, amit formázni tudunk. Gombócokat ( pingpong labda méretű) formázunk vizes kézzel, és gyöngyöző sós vízben 10-15 perc alatt kifőzzük. Leszűrjük, és a ropogósra sült bacon szeletekkel tálaljuk.

Tipp:
Készíthetünk vaj vagy besamel mártást is hozzá, így sokkal tartalmasabb lesz.

2016. augusztus 31., szerda

Kenyérsaláta fügével és bébispenóttal

...amikor egy saláta is lehet laktató, és flancos...

Gyakorlatilag ezzel tudnám a legjobban jellemezni ezt a receptet, hiszen tényleg laktatós: a kenyértől, flancos: a fügétől, na és attól a dresszingtől amit készítettem hozzá.
Maga a recept szerintem végtelenül egyszerű, és ami a legjobb: nincs is igazán recept. Ezeknek a kenyérsalátáknak pont az a legjobb tulajdonságuk, hogy a maradékok szülik az éppen aktuális "létüket", hiszen az olaszok, ahonnan a kenyérsaláta (alias Panzanella) származik, a maradékok felhasználásával született. Az igaz, hogy nekem nem volt maradék fügém, de minden más tényleg maradék volt. Ugyanis pénteken voltam Győrben, és mint mindig olyankor mikor Győrbe megyek, akkor hozok "A PÉK'-től igazi -forró- kenyeret, amit aznap este kolbásszal, töpörtyűkrémmel, meg efféle"egészségtelen" dolgokkal fogyasztunk el. De mindig marad a kenyérből, így most is maradt. Ennek a péknek viszont olyan kenyere van, amely kenyér még 4-5 nap múlva sem esik atomjaira, finom íze van, viszont a kérge kellemesen szikkadt már. Ez a pék valódi kovásszal dolgozik, -ez lehet a sikerének a titka- mielőtt valaki azt hinné, hogy azért nem esik szét, mert tele van műanyaggal..... Szóval 2-3 nap után már kellően alkalmas mondjuk egy melegszendvicsnek, vagy pirítósnak, vagy mint most: kenyérsaláta elkészítéséhez. A bébispenót is már napok óta várta sorát, a füge viszont friss szerzemény volt, így adott volt, hogy ebből egy salátát dobok össze. De ez nekem nem volt elég. Arra gondoltam, hogy mivel tudnám feldobni a kenyérsalátát, hiszen kellene valamilyen dresszing, ami csúszóssá teszi a salátát. Arra gondoltam, hogy készítek egy édes-sós-savanykás-csípős dresszinget, amely az egész salátát feldobja. De itt még mindig nem álltam meg, mert -bár lehet, hogy merész ötlet volt- de pár szelet füstölt Brandenburgi sonkát is csíkoztam a salátába, amelyet próbáltam egy kevés semleges ízű mozzarellával kiegészíteni. A sonkát megkóstoltam mielőtt felhasználtam, és szerencsére nem volt erősen füstölt, mert akkor nem használtam volna. Elnyomta volna az ízeket, és nem kiegészíti azokat. De szerencsére kellemesen volt csak füstölt.
Így lett komplett, egész a saláta, amely kellően elég volt vacsorára, hozzá 1-1 pohár borral méltó lezárása volt az estének, illetve a nyárnak, hiszen ez az étel egyfajta nyárbúcsúztató étel is volt.
Lezártuk az idei nyarat, amelyről sok mindent lehet mondani, de azt, hogy időjárás szempontjából igazi nyár lett volna, azt nem. De semmi baj, majd az ősz kellemesen meleg lesz, és hosszú.... legalábbis ebben bízunk.

Hozzávalók 2 személyre

- 3 szelet kenyér

- 2db füge

- 2 marék bébispenót

- 1 zacskó mozzarella golyó

- 3 szelet füstöt sonka (opció)

- 1 tk. szójaszósz

- 1 tk. méz

- 1tk. vörösbor ecet

- 1db kisebb chili

- frissen őrölt bors
 .




Elkészítése:

A szikkadt kenyereket tetszőleges méretű kockákra vágjuk, és egy száraz serpenyőben megpirítjuk, majd tálalásig félretesszük. Egy keverőtálban elkészítjük a dresszinget. A szójaszószt, a mézet, az aprított chilit, a vörösbor ecetet alaposan összekeverjük. Kóstoljuk meg, és ha kell állítsuk be a kellemes egyensúlyt az édes-sós, savanyú arány tekintetében. Ha ezzel megvagyunk, állítsuk össze a salátát. A sonkát csíkozzuk fel, majd egy egy mélyebb keverőtálba tegyük a kenyérkockákat, ehhez adjuk a bébispenótot, a csíkokra vágott sonkákat. Szervírozzuk külön tálkákban, és adjuk hozzá a negyedelt fügéket, és a mozzarella golyókat. Végül csorgassuk meg a dresszinggel és fogyasszuk el azonnal.

Tipp:
A  mozzarella helyett fetát vagy brindzát is adhatunk a salátánkhoz

2016. május 27., péntek

Lazacos-spenótos szendvics

....amikor már unod a májkrémet.....

Pedig, hogy szeretem a jófajta, igazi májkrémet. Meg a felvágottat is, de valljuk meg: egy idő után rá lehet unni. Akkor jön az opció, hogy meleg vacsorát kellene készíteni, de amikor már a napi hőmérséklet karcolja a 30 fokot, akkor nehezen állunk neki főzni, pláne sütni. De....van a kettő között egy olyan vékony rézsű, amikor az ember azt az 5-7 percet kibírja a forró serpenyő mellett, és egy villámgyors, kvázi melegszendvicset tud készíteni vacsorára, vagy éppen késő délelőtt egy amolyan brunch-nak. (reggeli-ebéd). Mi leginkább este szoktunk ilyen, vagy ehhez hasonló szendvicset készíteni, és többnyire füstölt lazacot és mozzarellát teszünk bele a szendvicsbe. Azonban, most jó áron kaptam bébi spenótot, így nem volt kérdés, hogy akkor azt is "beküldöm" a két kenyér közé, hogy kellően felturbózzam vele a "szendónkat".
Sokszor hallani, hogy kevés halat eszünk. Ennek különböző, többnyire beszerzési okai vannak. Szerintem. Ugyanis mi nem preferáljuk a különböző ismeretlen halakból származó haltörzseket, meg halszeleteket. És sajnos leginkább ezeket árulják a multik. Így többnyire a füstölt lazaccal próbáljuk a szervezetbe bejuttatni azokat a fontos Omega 3, illetve Omega 6 zsírsavakat, amelyek kellenek a szervezetünknek.
Még egy fontos mondanivaló. Sokszor ért korábban az a "vád", hogy sznob volnék, mert lazacot eszem. Szerintem a lazac nem a gazdagok kiváltsága. Elmondom: kemény 600 ft-ért vettem (50%-al) a 100g szeletelt füstölt lazacot, amely kettőnknek egy vacsorára éppen elég. Ha egy normálisabb felvágottat vesz az ember, az közel 400ft-ba kerül (100g), és valljuk meg őszintén: ki tudja miből készül... Viszont a lazac 100%-ban tiszta, azaz lazac. Nyilván nem fogunk púpra lakni belőle, de vacsorára nem is az a cél. Ráadásul a spenót és a mozzarella ad annyi plusszot, hogy a kellemes jóllakottság érzete meglegyen.
És még egyszer a hal mellett kardoskodva: rendkívül egészséges, ráadásul teljes kiőrlésű kenyeret használtunk ehhez a szendvicshez.
Akár reggelire, akár vacsorára készítjük, egy biztos: sosem marad belőle.....

Hozzávalók 2 személyre:

- 10dkg szeletelt füstölt lazac (kb. 6-7 szelet)

- 1 mozzarella

- 2 marék friss spenót

- vaj

- só

- bors

- fokhagyma (1 gerezd)

- szeletelt kenyér (kb. 6-8 szelet)

Elkészítése:

Egy serpenyőben kevés vajon pároljuk meg a spenótot (2-3 perc). Amíg párolódik, fűszerezzük reszelt fokhagymával, sóval, és borssal. Amikor összeesett a spenót, vegyük ki egy tányérral. Ugyanabban a serpenyőben kevés vajat olvasszunk meg, és tegyük rá az előzőleg összerakott szendvicseket (kenyereket), amelyek a következőkből állnak: egy szelet kenyérre tegyünk egy szelet lazacot, erre jön a párolt spenót, és a karikára vágott, ízlésnek megfelelő mennyiségű mozzarella. Ezt zárjuk egy másik szelet kenyérrel. A mozzarella azért is jó, mert semleges ízű, viszont rendkívül jól olvad, ezáltal jól összetapasztja a szendvicset. 
A serpenyőbe tesszük a szendvicseket, a tetejükre tegyünk egy tányért, amire valamilyen nehezéket (pl. vízzel teli lábast), hogy jól leszorítsa a kenyereket. Lassú láng felett, kb. 5 percig pirítsuk a szendvicseket. Ezután fordítsuk meg, és szintén nehezékkel leszorítva 2-3 percig pirítsuk meg a másik oldalát is kenyereknek. Ha jól dolgoztunk, akkor a szendvicsünk kívül ropogós, belül az olvadt sajttól lágy lesz.

Tipp:
A szendvicset tovább fokozhatjuk keményre főtt szeletelt tojással, és vagy friss salátát is adhatunk még hozzá.

2016. május 13., péntek

Quesadilla spenóttal és spárgával töltve

....valamint újkrumplival

Ma, amikor megtoldottam az amúgy is hosszú hétvégét egy nap szabadsággal, azt tudtam, hogy 1-2 órára azért belépek a céghez, -és ez nálam inkább 2 óra mintsem 1- tehát nem gondoltam nagy ebédbe belefogni mikor hazaérek. Meg különben is. Péntek van, a nagy evészeteket, a masszívabb ételeket nem erre a napra szokás időzíteni Ráadásul holnap öcséméknél nagykanállal eszünk, így teljesen felesleges lett volna ma valami masszívabb ételbe belevágni.
Összefoglalva: amolyan késő délelőtti, korai ebédet gondoltunk ma Andival, aki szintén vett ki egy nap szabadságot. És mivel erre hellyel közel készültünk, így tegnap vettünk egy doboz spenótot. Lesz belőle valami alapon... Volt még "készleten" tortilla, meg újkrumpli, továbbá fél csomag spárga. Nem kellett sokat gondolkozni rajta, ebből összehozunk egy amolyan zöld, tavaszi quesadilla-t, amely gyakorlatilag olyan mint egy melegszendvics. Hiszen rengeteg sajtot tettünk még bele a töltelékben, amely egyben a ragasztó szerepét is betöltötte, mindamellett, hogy a kellemes finom ízét is imádtuk ebben az ételben. Ki milyen sajtot használ ilyenkor, de a tapasztalatom az, hogy a füstölt sajt ebben az esetben nem jó, inkább egy kevésbé karakteres sajt az ami passzol a friss zöldségekhez. El tudtam volna képzelni valamilyen friss sajtot is, esetleg camambert sajtot is. Mi eredeti gouda sajtot vettünk, azzal dolgoztunk.
Ez az étel belefér a villámgyors kategóriába, bruttó 30 perc alatt ott pihent a tányérunkon a quesadilla. Sőt, ebbe még egy 5 perces üzleti telefon is benne volt, mert hát ugye ma munkanap volt, és így jár az aki nem kapcsolja ki a telefonját mikor szabadságon van.
Rengeteg opciót lehetne felhozni példaként, hogy mivel érdemes megtölteni a tortilla lapokat, szó szerint csak az ízlésünk, és a kedvünk szab határt. Mi ketten vagyunk Andival, így nem bajlódom a házi tortilla készítésével, találtam az "A" betűs diszkont áruházban jó fajta tortilla-t, árban, és minőségben is meg vagyunk vele elégedve. De ha valaki nagyobb mennyiségben gondolkodik, illetve szeretne spórolni, az bátran készítse saját maga otthon a tortilla lapokat.
Tökéletes választás ez az étel ebédre vagy vacsorára, illetve vendégváráskor is tuti befutó lehet. Hozzá egy pohár jó fajta rozé, vagy egy Írsai, és máris érezzük a Dolce Vita-t.

Hozzávalók 2 személyre

- 1 csomag tortilla (pontosabban 4 lap)

- 2 marék friss spenót

- 5-6 vékony zöldspárga

- 2-3 db apró újkrumpli

- 20 dkg sajt (nálunk gouda)

- só

- bors

-  1 duci gerezd fokhagyma

- kevés vaj





Elkészítése

A krumplikat hámozzuk meg, és vágjuk tetszőleges formára, a lényeg az, hogy viszonylag kisebb méretűek legyenek. Tegyük fel a krumplit ezután sós vízbe és főzzük harapható állagúra. Amikor a krumpli kellemesen harapható, akkor a 2-3 részre vágott spárgát is dobjuk a krumplihoz, 1-2 percre. Szűrjük le a krumplit és a spárgákat, majd egy serpenyőben kevés vajon futtassuk meg a spenótleveleket, és adjuk hozzá a krumplit és a spárgát. Sózzuk, borsozzuk, reszelt fokhagymával ízesítsük. Amikor a spenótlevelek összeestek, akkor szedjük ki a zöldséges tölteléket egy tányérra. A serpenyőbe tegyünk bele egy tortilla lapot, erre tegyük a zöldséges keverék felét, a reszelt sajt felét szórjuk rá körbe a lap tetején, szélén is, és egy másik tortilla lapot tegyünk rá. Óvatosan nyomjuk össze az egészet, és alacsony láng felett addig süssük amíg a sajt teljesen meg nem olvad. Ez kb. 3-4 perc. Fordítsuk meg az egészet egy lapát segítségével, és a tortilla másik oldalát is süssük meg kb. 2-3 percig. Nem baj ha a sajt kifolyik, az annak a jele, hogy jól dolgozunk.A töltelék másik felét is ugyanígy használjuk fel a másik adaghoz.

Tipp:
Ruccolát, esetleg más tavaszi salátát is kínálhatunk mellé, kevés olajjal és pár csepp ecettel összeforgatva

2015. december 8., kedd

Krémsajtos-spenótos rakott tészta

Nem tudom, ki hogyan van vele, de én szeretem az ilyen típusú egybesült tésztaételeket. Mindegy, hogy mivel sül össze a tészta, az én egyetlen kritériumom, hogy nagyon krémes legyen. Nos, ez ebben a receptben pontosan ilyen. Nagyon krémes. Ebben a receptben az alapot a besamel adja, ehhez adtam jó sok lágy, krém(es) sajtokat. Az egyik az egy francia lágy sajt volt (sajnos a doboza már nem volt meg, így a nevét nem tudom leírni). Ez a sajt olyan fajta amelyről én azt mondom, hogy illatos sajt, Andi ezt hevesen cáfolja, mondjuk úgy, neki nem illatos sajt.. Mivel volt itthon natúr krém sajtunk is, így adtam ehhez az alaphoz ilyet is, a krémesség további fokozása érdekében. És ez még mindig nem volt elég. Amikor a tésztát már a tepsibe tettem, egy darabka mozzarellával még "megkínáltam". Az ilyen sütőben készült ételekre szeretek mozzarellát tépkedni, mert nagyon jól pirul, semleges íze pedig nem befolyásolja az ételünk ízét.
A besamel nálam zsírdús 3,6%-os tejből készült, és rengeteg vajat adtam hozzá. Ha ezt most egy kardiológus, diabetikus szakember olvassa, biztos a szívéhez kap. Nos igazuk van, mert ez nem egy kalóriaszegény étel, de Uram bocsánat: egy évben egyszer-kétszer belefér az életünkben. Nem igaz?
Most így utólag belegondolva a spenót hozta egyedül az egészséges vonalat.
Még egy előnye van ennek az ételnek. Mivel nagyon, sőt extrán krémes, így másnap amikor újra melegítjük, akkor sem fog kiszáradni.

Hozzávalók 4 személyre

- kb. 250g tészta ( most szarvacska)

- 2-3 marék friss spenót

- 3-4 dl zsírdús tej

- 150g lágy, "illatos" sajt  ( camambert is jó)

- 125g natúr krém sajt

- 150g vaj

- liszt (kb. 1ek.)

- só

- bors

- szerecsendió

- őrölt görög szénamag (kihagyható)

- 1 duci fokhagyma





Elkészítése:

Egy lábasban tegyünk fel vizet forrni a tésztának. Amikor már forr, kevés sót adjunk hozzá és tegyük bele a tésztát. Ezután készítsük el a besamelt. Egy kisebb edénybe olvasszuk meg a vajat, adjunk hozzá a lisztet majd keverjük el. Ha sok a liszt és rögtön egybeáll a liszt, akkor sincs semmi baj, rögtön adjunk hozzá annyi tejet amellyel homogénre tudjuk elkeverni. Én szemre érzésre szoktam főzni, most pont így jártam. Apránként adjuk hozzá a tejet, egy kézi habverővel pedig folyamatosan keverjük csomómentesre lassú láng felett. Kevés sóval, ízlésünknek megfelelő mennyiségű frissen tekert borssal, frissen reszelt szerecsendióval, illetve reszelt fokhagymával fűszerezzük. Én kevés őrölt görögszénamagot is adtam hozzá, tapasztalatom szerint jól áll a tejes, tejszínes ételeknek ez a fűszer. A besamel akkor jó ha a kanál hátát úgy vonja be, hogy lassan folyik le róla. Ha ezt elértük, akkor a megmosott, száraitól megtisztított spenótot keverjük hozzá, és az időközben megfőtt, leszűrt tésztával alaposan keverjük össze, majd egy kivajazott sütőtálba kanalazzuk át ezt a sajtos-tésztás alapot. A tetejére tépkedjünk el egy darab mozzarellát, majd az előmelegített 180 fokos sütőbe addig tegyük be, amíg a mozzarella megpirul.

Tipp:
Érdemes különböző érett, "illatos" sajtokkal kísérletezni, illetve akár durvára vágott diófélével is gazdagíthatjuk a receptünket.

2015. május 8., péntek

Spárga spenóttal bundáskenyér kanapén

Éppen elbúcsúztunk a medvehagymától, máris itt egy újabb tavaszi "vendégmunkás": A spárga.
Nagyon szeretem a spárgát, és már vártam is, hogy megjelenjen a zöldségeseknél, és a piacon. Általában két fajtáját ismerjük, a fehér és a zöldspárgát, viszont létezik még lila színű is. Nem vagyok botanikus, ezért nem is akarok jobban belemerülni ebbe. A zöld spárgát elsősorban sütni, grillezni szoktuk, míg a fehéret pl. levesek készítéséhez.
Én most pároltam a fehér spárgáimat. Sikerült majdnem ceruza vékony fehér spárgákat beszereznem, így adott volt, hogy nem főzőm rommá őket, és nem egy krémlevest készítek belőlük. És mivel "jóárasított" bébi spenótot is tudtam egyúttal venni, így adott volt, hogy egy könnyű vacsora lesz belőlük. Bár azt gondolom, simán megállja a helyét ez az étel akár ebédre is, vagy mai divatos jelzővel mondva: Brunch-nak is. (Reggeli és ebéd egyben)
Annyi ravaszságot követtem el, hogy volt egy kevés házi füstölt húsos szalonna is a hűtőben, így azt apró kockára vágtam, kisütöttem és ez adta meg az étel sós-ropogós ízét. Most bolti kenyérrel dolgoztam, jelen esetben rozs kenyerünk volt, ami már 3 napja szikkadt, így ezt vetettem be bundás kenyérnek. És nem akartam, hogy pár szelet kenyér miatt olaj szagban ússzon az egész ház, így sütőtálba helyeztem őket, és a sütőben sütöttem meg őket. Az egészet miután egybepakoltam, megszórtam frissen őrölt "háromszine" borssal, mivel a spenót valahogy szomjazza a borsot.... A "háromszine" nem elírás, ugyanis kb. 10-11 éve a TV Paprika egyik műsorában egy hazánkban élő -talán- Spanyol szakács mondta így tört magyarsággal a háromszínű borsot. Ez annyira megtetszett, hogy azóta így hívom én is..



  


Hozzávalók 2 személyre:

- kb. 4-6 szál spárga

- 2-3 szelet kenyér (lehetőleg szikkadt)

- 10 dkg füstölt szalonna

- 1 egész tojás

- 2-3 dcl tejszín

- friss spenót

- vaj

- só

- bors

- fokhagyma

- citrom

- kevés cukor


Elkészítése:

A spárgát egy zöldséghámozóval hámozzuk meg. Minél vékonyabb, annál kevésbé kell hámozni. A fás részét vágjuk le, ez jó lesz levesbe, alaplébe. A megtisztított spárgát tegyük forrásban lévő, enyhén cukrozott, citromlével és kevés sóval ízesített vízbe. Főzzük kb. 4-5 percig, ekkor vegyük ki, és ellenőrizzük, hogy mennyire puha. Nem szabad túlfőzni! Akkor jó, ha érezzük, hogy van tartása amikor ráharapunk. Ha a spárga elkészült, szűrjük le, és tegyük félre. A kenyérszeleteket a felvert tojás-tejszín keverékébe forgassuk bele, (sózzuk, borsozzuk, apríthatunk bele spenótot is) és egy kivajazott sütőtálba tegyük bele. Öntsük rájuk a maradék tejszínes-tojásos keveréket, majd tegyük be az előmelegített 200 fokos sütőbe kb. 20 percre. A szalonnát vágjuk fel apró kockákra, és kevés olajon süssük ki a zsírt belőlük. Egy papírtörlőre szedjük ki, hogy lehetőleg az összes zsír lecsepegjen róla. Az a cél, hogy ropogós maradjon. Abban a serpenyőben amelyben a szalonnát kisütöttük -a felesleges zsírt öntsük le- hevítsük fel újra, majd a megmosott spenótokat pörgessük át rajta, egy gerezd fokhagymával. Sózzuk, borsozzuk. Elég ha csak megfonnyasztjuk a spenótot. Tálaláskor a kenyérre helyezzük a spenótot, rá a spárgákat, és őrölt borssal fűszerezzük.

Tipp:
Buggyantott tojást is készíthetünk hozzá.

2014. augusztus 14., csütörtök

Bazsalikomos-spenótos túróval töltött paprika, krémes polentával





Megint egy esős napra ébredtünk. Sőt, most mikor ezt a receptet írom is esik. Ráadásul ma már le is hűlt annyira a levegő, hogy öröm volt bekapcsolni a sütőt, hogy a "rövidnacimban" ne fázzak, és este szinte biztos, hogy vörösbort fogok bontani, nem egy lehűtött rozét. Szóval napsütést akartam, akarok de azonnal! Na de vissza még a reggelhez. Miközben a reggeli kávémat kortyolgattam azon gondolkodtam, hogy mit is főzzek, mi is van itthon, mert ebben a szakadó esős időben kedvem nincs elmenni a boltba. Tegnap szedtünk le paprikát meg paradicsomot, a lecsó kézenfekvő lenne, de ahhoz kellene friss kenyér ami jelenleg nem található meg itthon. Benéztem a hűtőbe és találtam 250g túrót, tejfölt, marék bébispenótot. Beindult a fantáziám. Töltsünk meg paprikát túróval. Benéztem a "kincseskamrába" az az a spejzba, és keresgetésem során szembetaláltam magam kb. 2-3 marék kukoricadarával. És akkor már összeállt a kép. Az a kép amit Andi készített, és feljebb illetve itt lent láttok...

Bazsalikomos-spenótos túróval töltött paprika 




- paprika

- 250g túró

- tejföl

- friss spenót

- bazsalikom

- fokhagyma

- citrom

- só, bors

- keményítő


Krémes polenta

- kukoricadara 

- víz

- tej

- vaj

- 1 tojás sárgája

-

A recept elkészítési ideje kb. 1 óra, így akár vacsorára is tudom ajánlani, mivel egyszerűen, gyorsan elkészíthető ez az étel. Amíg a paprika sül a sütőben addig a polentát is elkészíthetjük. A töltelékhez egy keverőtálba a túróhoz adjuk az aprított spenótot, a bazsalikomot és 1 ek. tejfölt majd hozzáreszelünk egy gerezd fokhagymát és egy alaposan megmosott citrom héját. Ezt a tölteléket tovább fűszerezzük sóval, borssal és fél citrom levével. Ezután kb. 1 ek. étkezési keményítőt keverünk a túróhoz, amely egyrészt a nedvességet is felszívja, másrészt sütés során egyben tartja a tölteléket. A töltött paprikákat egy kevés olajjal kikent sütőtálba vagy tepsibe tesszük és tetejüket meglocsoljuk pár csepp olajjal. A 220 fokos előmelegített sütőben 10 percig, majd 160 fokra visszavéve további 15 percig sütjük. Nem feltétlenül kell betartani ezt a sütési fokot, lehet 180 fokon is végig sütni. Akkor jó, ha picit felhólyagosodik a paprikánk, de ne legyen fekete, illetve maradjon a paprikának tartása.
Amíg sül a paprikánk a polentát is elkészítjük. A polentához pontos mennyiséget nem tudok adni, mert én "szemmel-érzéssel" készítem. Az a lényeg, hogy a forrásban lévő kb. 1,5 l vízhez adunk 2-3 maréknyi polentát és folyamatosan kevergetjük. Ahogy dagadnak a kukoricadara szemek, úgy látjuk, hogy még mennyi darát adjunk hozzá. Akkor sincs baj ha túl sűrűre sikeredik, mert azt tejjel vagy vízzel tudjuk hígítani. Mivel én krémesen folyós polentát akartam, így lágyabbra főztem, és a vízhez kevés tejet is adtam. Amikor a textúrája olyan lett, hogy a kanál fenekét bevonta és lassan folyt le róla, akkor lezártam a lángot és egy diónyi vajat adtam hozzá.

Tipp:
A krémes hatás érdekében egy tojás sárgáját is adhatunk a kész meleg (nem forró) polentához, így válik tökéletesen krémessé a polenta.