2017. május 3., szerda

Édesburgonya krémleves sült paprikával

...a leves felmelegíti a testet, lelket.... legalábbis szerintem.

A héten szabadságon vagyok, de valahogy az időjárás nem igazán akar nekem kedvezni. Jó, nem csak most, az elmúlt napokban, sőt az elmúlt több mint egy hétben frontok jöttek-mentek, és nem akar tartósan meleg lenni. A mai napon is ez történt. Reggel egy jó nagyot sétáltam a tó körül, és mire hazaérkeztem, pont abban a percben szakadt le az ég. A zápor után eléggé lehűlt a levegő, és sajnos ez délutánra még tovább romlott. Pont ezért döntöttem amellett, hogy egy forró krémlevessel próbálom kompenzálni a hőmérséklet különbséget. Mivel hirtelen támadt az ebbéli ötletem, így muszáj volt a spejz tartalmára hagyatkoznom. Először hagyma krémlevest gondoltam készíteni, de aztán kezembe akadt az az egy darab közepes méretű édesburgonya, amely hetek óta árválkodott a polcon. Eredetileg nem egyedül volt, de a társát szombaton csíkokra vágtam, és bő olajban, kisütöttem. Szóval a hagyma és az édesburgonya megadta a lendület, és a kedvet, hogy ebből készítsek krémlevest. Találtam még 3 színű kaliforniai paprikát is. A pirosat választottam, hiszen a leves színéhez ez passzolt a legjobban. Jófajta győri Gyarmathy kenyerem is volt még egy kevés, amelyet pénteken hoztam magammal, így abból adott volt a lehetőség: kenyérkockát pirítok a leveshez, mint levesbetétet. A levest eredetileg görög joghurttal szerettem volna krémesebbé tenni, de..... mivel elég jól sikeredett az önmagával való sűrítés, így kihagytam a joghurtot. Pontosabban egy diónyi vajjal montíroztam, ettől kellemesen selymes, krémes lett a leves. A fűszerezés pedig abszolút minimál volt. Só és bors. Szerintem ennyi pont elég volt hozzá.




Hozzávalók 3 személyhez

- 1 közepes méretű édesburgonya

- közepes méretű vöröshagyma

- 1 piros kaliforniai paprika (kápia paprika is tökéletes)

- 1+1 diónyi vaj

- kb. 6 dl víz (vagy alaplé)

- 1-2 szelet szikkadt kenyér



Elkészítése

Egy mélyebb edényben egy diónyi vajon a nem túl finomra vágott vöröshagymát erős láng felett 1-2 percig pirítjuk. Sózzuk meg, hogy kiadja a levét, és fedő alatt további néhány percig dinszteljük. Ez idő alatt az édesburgonyát hámozzuk meg, majd kisebb darabokra vágjuk fel. Ha a hagyma kellően megfonnyadt, adjuk hozzá az édesburgonyát. Sózzuk, borsozzuk meg, és alaposan keverjük össze a hagymás alappal. Adjunk hozzá annyi vizet, amely éppen ellepi és közepes láng felett fedő alatt főzzük puhára az édesburgonyát. (ez kb. 15-20 perc). Ez idő alatt egy serpenyőben kevés vajon a csíkokra vágott paprikát erős láng felett süsük meg. Ha az édesburgonya megpuhult, egy botturmix segítségével pürésítsük le a levest. Kóstoljuk meg, ha kell fűszerezzük. Állítsuk be a textúráját a levesnek, ha kell adjunk hozzá vizet, vagy alaplevet. (Ha valaki szeretné, ezen a ponton adhat hozzá tejszínt, vagy joghurtot.) Forraljuk fel a levest és amikor elzárjuk a lángot, adjuk hozzá a megmarad diónyi vajat. Keverjük el alaposan, és tálaljuk a sült paprika csíkokkal valamint a pirított kenyérkockákkal.

Tipp:
Ha pikánsabb ízt szeretnénk, tálaláskor adjunk a levesünkhöz pár csepp fehérbor ecetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése