2015. június 11., csütörtök

Fokhagymás-rozmaringos csirkecomb

Jelentem, hogy több mint egy hete tombol a nyár, és nem elég nekünk a napi 30-32 fok odakint, megfejelem idebent úgy plusz 150 fokkal. Mert én csak beizzítottam a sütőt. Na jó... azért -lévén este, munka után voltam- "védőital" gyanánt, jó hideg rozéfröccsel védtem magam a "kiszáradástól".
Az alanyként használt "Boldog" csirke most debütált nálunk, kíváncsi voltam, hogy mitől jobb az íze mint az "ipari" csirkének, így nem szerettem volna erősen fűszerezni a combokat. A kertből szedett friss, zsenge rozmaringot és a zöldségesnél vett friss, új fokhagymát vetettem be fűszernek, és egy kisebb citromot feleztem el majd tettem bele a sütőtálba, hogy egy kellemesen fűszeres húst kapjunk a sütés végére. Természetesen még só és frissen őrölt borsot tekertem még a csirkecombokra. Az alacsony hőmérsékleten való sütésnek köszönhetően rendkívül szaftos, omlós combok sültek meg a közel 3 óra alatt. Aki rendszeresen olvassa a blogomat, az tudja jól, hogy én képes vagyok 3-4 órát is sütni egy húst alacsony hőfokon, mert -és ezt vagy 100 alkalommal tapasztaltam- sokkal jobb állagú húst kapunk így sütés végére, mintha durr bele a 200 fokos sütőbe siettetjük a húst, csak azért, hogy 1 óra múlva már ehessünk. A másik, hogy a friss fűszernövények a magas hőfokon egyszerűen megégnek, és megkeserednek. Ezáltal élvezhetetlenné válik a hús. Én a pirítás ideje alatt a húsok alá dugtam el a rozmaring ágakat, hogy a grillezés során véletlenül se égjenek meg. Fontos, hogy a sütés alatt legalább 2x locsoljuk meg az ízes szafttal a húsokat, mivel így egyformán járja át a húst a fűszer. És persze a sütés alatt a citromból, illetve a fokhagymából kiengedett aromás ízek egy szinttel magasabbra emelik a hús fűszerezettségi szintjét. Nem kell túl variálni egy egyszerű sültet, de mégis lehet egy pici csavart belevinni a sütésbe anélkül, hogy "flancos" hozzávalókkal dolgoznánk.
Köretnek spárgát és új krumplit ettünk, de krumplipürét is el tudnék hozzá képzelni.









Hozzávalók 2 személyre

- 4-5 db csirke felsőcomb

- friss rozmaring

- 1 db fokhagyma

- 1db citrom

- frissen őrölt bors

- só

- olíva olaj


Elkészítése:

A csirkecombokat borssal, sóval dörzsöljük be. Egy sütőtálat vékonyan kenjünk ki olíva olajjal, majd helyezzük rá a combokat. Friss rozmaring levelekkel szórjuk meg őket, majd kevés olíva olajjal locsoljuk meg. A combok mellé helyezzük el a megmosott és félbevágott citromot, és a szintén megmosott, félbevágott fokhagymát. Alufóliával fedjük le, és mehet az előmelegített 150 fokos sütőbe 2,5 órára. Időnként locsoljuk meg a szafttal, végül az utolsó 10-15 percben emeljük meg a hőfokot 200 fokra, és süssük ropogósra a csirke bőrét.

Tipp:
Ha nagyobb sütőtálcán sütjük a húst, akkor érdemes a sütés utolsó órájába a megmosott, héjas krumplit hozzátenni, így együtt sül meg a hús és a krumpli is, amely kellően ízes lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése